érezni szeretném...
az éjszaka zuhanó csend-fátyla alatt
ahogy megtelik a levegő veled
és lelkeink összekeverednek
majd testemben
minden dübörgésed
és együtt szív-dobogni vele
amíg csöndes sírásba nem zuhanok
a rám szakadó szépségtől...
*
Nélkülem te már nem lehetnél
visszafogottabb a leheletnél,
izgatóbb, mint a tavi nádas,
hogy a csodára rátalálhass.
talpba fúródott tövis lüktetésével
görcsökké rándult bajainkkal
bordák páncélzatán áthatoló fájdalom késével
gyulladt szálkákkal megvetett körömággyal
vértolulással a homlokcsont mögött
Parget, vászon, meg más efféle
ruhaneműből volt szegénye,
Fotó: Kéméndy József
Itt meghallgatható! Kattints! Elmondja: Péter Erika.
Olykor seregestől
zuhan ránk az emlék,
legendává duzzad
múló pillanat,
Az összes világnyelven pici rést üt,
pedig csak néhány millión beszéljük,
de hallódik az örömből, hogy baj van
a betűfüzérekből hajtott dalban,
Nap, Hold
aztán vissza.
Még borul,
már tiszta
megint.
ül -, békésen
vállain
emlékei nyugosznak
megszerzésükre ráment
élete, kincseit
nem kínálgatja
senkinek
Az óceán mosta hozzám üzenetét, vagy tán az őszi pára szitálta rám nyomát, az emlékezetem csalt-e meg, már magam sem tudom.
Behunyom szemem, érzem óvatos simogatásod arcomon. Bár a szellő is hűs játékot játszik, elenged az idő.
Melyik a valós, Istenem, már magam sem tudom!
*
kecskemét felöl
kivágódó kertkapun
vihar érkezik
*