ülünk a homályban
egymással szemben
csodálkozom
hogy ma
mennyire megnőtt bennem hiánya
milyen nagy lett minden
a fal
azon a kép
és abban
a sosem látott
de sokszor elképzelt mosolya
mondanom kellene valamit
de mi csak csendben ülünk
ez mindig jól ment nekünk
én a széken
Ő a falon lógó képen
nézem
milyen szép ma
és reszketni kezdek
talán a hideg
apróra zsugorodom
ahogy magzati koromban
ez mindig jól ment nekem
de ma majdnem mosolygott..