mohos kút mélyén
varangyos béka alszik
csókról álmodik
Napfelkeltében suttogott remény
hajnalra hajtod le
megkeményedett szíved
felégetett ifjúságod most
- annyi év után -
megidézed újra
(Amit a férfi kérdez)
Hervadhatatlan ki tarthat virágot kezében?
Ki őrizheti meg a pillanatot, múlhatatlan?
Tenyerében a tenger hullámzását, ki?
Égrelobogást a gyertyalángban is, ki?
Jó tudni azt hogy voltál
hogy nekem lehess csak
arcok nélkül meztelen
folyton kopott frázisokba burkolom
a napot. és ki tudja hányszor
akarlak majd megbontani.
fáj?
könny nem lehet.
fájt? mondd.
csak tánc,
csak átkozott,
képzelt,
tűzvörös tánc volt.
fájt valaha?
latyakban gázol
eltévedt gondolatom
sarat fröcsköl rád
Hullámok
lassan mozogták
körré az időt
magára árvul magadra ébredésed
lóg a széken átizzadt ujjasod
kisuvikszolod fénytelen szemeid
bekötöd kardod fölsebzett markolatját