Pedig
tenyérbe vett szívvel
jöttem a világra
Mégse
kellettem senkinek
ki szívesen látna
Néhány őszinte szavamtól
felfröccsennek az életem borító
élethazugságok.
végigvezette
arcodon
ujjaimat képzeletem,
1. A zenéről és rólad
amikor idegenek leszünk egy percre csak
ha elakad a szó és felbúg a kétely
átölellek - mert itt vagyok veled
elmaradt percek bélyeg-zálogául
elhallgatott szavak bölcsőjéül
megteremtelek húsomból, vénáim
deltája vezet léted tengerébe -
I.
Nézem a hold sötét oldalán meghúzódó, meddő szikla-partokat:
magányba dermedt, árnyéktalan hegyek roskadoznak
elátkozva és kitagadva.
Nem értelek és nem látlak.
Hamis havon jársz, hazug!
Lépsz rá frivol csillagot,
vérző, meztelen sebet.
Csókokkal ébresztesz. A susogó hárs
loboncos szélben véraranyat ringat.
Sikongva fonja pillanatainkat
egymásba s lángot vet a pirkadás.
Libben a nyárfa,
Hold ezüstből arcot fest,
susog egy fűszál
azok a frusztrált hormonok
már megint áttolakodtak rajtam.
Nincs alku? Hát én alkuszom,
Gázolva már nyakig mocsárban —
Meg ne érints, még nem tudod:
Ahol én vagyok, ott az árulás van.