lehetetlen küldetés
elméd minden rezdülését
feltárni
sosem volt dallamot dúdol az éj
valahol ott vagy te is
ahol az ég a földhöz ér
Könnyű örvényben örökös hűségben
ringatózol előre hátra múltamban,
míg a fehér selyme is fölrebben,
hogy lehullva betakarja testem...
Örökös hűségben könnyű örvényben
fércelem jelenem hullva szakadékba
nagyítóval érem el csak a tű fokát
más anyagot keresek folyton kutatva...
Új pillanatok cseperednek
szöveteként múló valóságnak:
körbefog ringó tengerzöld hűse
félénken őrzöm világod rését,
homlokod tüzét, s otthonunk
végtelen hatalmas körét,
szerelemisten napjának nevét...
(Ajánlás: Minden felnőttnek, aki szívében őrzi gyermekcsodáit, s minden gyereknek, aki mesehintákon himbálózik a holdvilág szempillái mögött észrevétlen hintaréten)
Pörgünk,forgunk megszédülve,
rálépünk a csillagrétre,
álmaink is tovaszállnak,
visszatérnek, ránk találnak.
Egy szónok, aki dadog.
Szavakat ragasztok,
foltozott bánat
az enyvem.