ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

“Kérem elvtársak, kérem!”... Hogy mondhattam ilyent, hogy várhattam el az engem szerető munkásosztálytól, hogy ilyen mondat hallatán ne szisszenjenek fel. Egyáltalán hova lett a munkásosztály, az engem tisztelő és az általam tisztelt munkásosztály? Kik voltak ezek az emberek itt, akik, nem mint máskor, mikor néha az engem választó nép hangulatilag mélyebbre süllyedt, hanem egész egyszerűen úgy viselkedtek, mint az idegenek. Le kell vonnom a tanulságot, idegenek voltak! De hogy jutottak be ennyien az országba… és ilyen tökéletes nyelvtudással…

Hold aranyozza a rengeteget,
csillagok ezre a fagyot.
Vén-öreg ember az angyali úton,
annyit mond csendben,
hogy székely vagyok!

Szomorán ballag a fehér-zöld lázban,
szent muzsikától zendül az este,
Vonít a magány az isteni tájban,
fásultságában remeg a teste

Nagy fékcsikorgással állt meg a taxi a furcsa kinézetű utas mellett, a sofőr kivágta az ajtót és szinte ordított:
- Na, szálljon be, nincs vesztegetni való időm!
A szelíd arcú utas beszállt, a sofőr pedig kilőtt, a városon belül 90-nel.
- Maga tulajdonképpen honnan jött, talán a Holdról, olyan furcsán néz ki? - Szólt az utasához. -Hová is akar menni?
- Van magánál térkép?
- Van, természetesen.
- Lenne olyan szíves, megmutatni!
- Parancsoljon.
- Na kérem, ide megyünk.

Előszó: Három napja fáj a fejem és émelygek... Nem állapotos lét, de nemállapotos és vírusos...

Mézeskalács

Délután öt felé járt. A szűkös sötét utcában csak egyvalaki sietett a kijárási tilalom ellenére is. Aprócska termet, olyan kilenc forma lehetett. Kezében néhány tojás, amit Mari nénitől kapott karácsonyra, és az anyja tudta nélkül el is ment érte.

„Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne, és
nincs oly rejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne.”
/LK 8: 17/

A függöny résein bemosolygó kora reggeli napfényre ébredt, pedig milyen jó lenne még lustálkodni a hatalmas dunna alatt. Pár hete, amióta másállapotban volt, nem bírt már hat óra előtt kikelni az ágyból, hiába feküdt a tyúkokkal. Volt ugyan segítsége, a Sári nevű lány, de mégiscsak megszólják a népek a gazdasszonyt, ha addig nyomja az ágyat, hogy a tyúkok már kárálnak az udvarban.

Gyermekkoromban minden olyan közelinek tűnt, noha a távol mégis olyan messze volt, mint Óriásország, de akkor még tudtam varázsolni.
Nem kellett ehhez semmi más, csak a fantáziám. Szerettem a kertünk végében meghúzódó mohás gyepen üldögélni, s innen fókuszálni a szőlőlugasokon túli világra. Tücskök ciripelése, káposztalepkék násza, málnabokrok napimádása, a sárgabarackfák virágainak csóküzenetei és a föld hűvöse óvták napjaim.