ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Vonat robog hiány-terekbe fel.
Garzonlakásként tárva semmijét
álmodó utas benne mind, ki vét.
Álmát feledve nemlétet emel

tűhegyekhez, hol véget ér a lét,
s a szerelemből maroknyi föld marad.
Eljátszotta az igaz hangokat,
s felébresztette alvó istenét.

Mindent megadtál Uram!
Végtelen hited, erőd,
eget, földet teremtett,
tengereket,

Sötétre vakított ablakok
százai ásítanak,
mosdatlan testek
között furakszom,
átellenben árnyéklények
csöveznek papundekli
dosztokon,
hontalan álmaikban
megváltás a pokol.

Fák sötét csíkjai között áll a tér.
Kibámul a vonatablakon.
Üres. Üres. Kegyetlenül üres.
Sötét árny egy régi homlokon.

Volt valami különös
abban a nyomorult dobbanásban,
amit ma
szívem
kiküszködött,
amíg megkerestem
a fojtó sötétségben
gubbasztó egymagam.

mit mondok majd ha kérdi - anya
honnan jöttünk ki vagyok én merre tovább
lesz-e belőlem vadakat terelő juhász

                       1

Minek tovább, ha nincs miért?

Ajkam fölrepedt és csorba a bögre —

Elgondolom, a hangya mint örül,

Ha az asztalról morzsa hull a földre.

Nem ismerem még lényed titkait,
S míg úgy tűnik: talán fontos vagyok,
Félek mi lesz; egyszer majd elvakít
A sors, ínség tör rám, vagy szép napok?
Arcodat magány törli - s ha minket
Megsebez; dühét, nyilait, szelét,
Küldi, hogy hizlalja félelmünket;
S vágyainkat mohón szakítsa szét.
Tetszel nekem, csillog a szemed - mint
Két fénylő csillag magával ragad,
Benne az igaz, s a szép felém int,
Csak engedd hozzám közelebb magad!

Ha mégsem, akkor sorsom végzetes:
Részem a szép, s igaz múlása lesz.

A vonat döcög. Döcög. Döcög. Döcög.
Dodeskadenné szűkül a világ.
A vonat száguld. Száguld. Száguld. Száguld.
Porba hullnak megfakult imák.

...