Nem ismerem még lényed titkait,
S míg úgy tűnik: talán fontos vagyok,
Félek mi lesz; egyszer majd elvakít
A sors, ínség tör rám, vagy szép napok?
Arcodat magány törli - s ha minket
Megsebez; dühét, nyilait, szelét,
Küldi, hogy hizlalja félelmünket;
S vágyainkat mohón szakítsa szét.
Tetszel nekem, csillog a szemed - mint
Két fénylő csillag magával ragad,
Benne az igaz, s a szép felém int,
Csak engedd hozzám közelebb magad!
Ha mégsem, akkor sorsom végzetes:
Részem a szép, s igaz múlása lesz.