Az éjszakával végez egy angyal,
horizont-torkot metél a hajnal.
Holdsarló élén nem esik csorba,
pirkadatvér hull, ömlik a porba…
Takaró alatt moccan a lábad,
ölelésért sóhajt nyakad, vállad,
selyem bőrödön borzong a pára,
- hajnalpír kúszik, ömlik az ágyra-
indaként átfonsz, karolsz magadnak,
láva-sejtjeim beléd olvadnak…
Időbuborék pattan, és újra,
perc, óra múlik, ömlik a múltba…
Pára lebben, minden tó a tükre,
most jön, - Ó milyen délceg és büszke!-
fényarany haja már forrón lángol,
napsugár ömlik, ömlik és táncol!