Varjúláb a havon
Hamis havon jársz, hazug!
Lépsz rá frivol csillagot,
vérző, meztelen sebet.
Ön illetlen, uram!
Hisz hullathatna gyémántokat,
csizmája sarka vethetne szikrát,
mutathatna nekünk utat,
inthetne, ahogy kell: erre, utánam!"
De birodalmaddá ez út,
szárnyaló inged foszlik palásttá.
Korona, jogar, s a vándorbot hiánya.
Hiánya — nézzük, minek is?
Jelképnek, szeretnéd remélni,
s merevedsz e reményben is pózzá.
Szemedben varjakkal teli a tisztás,
és megkeselyűdnek a galambok.
Otthon vagy mégis, ki korábban sehol.
Már nem tova, tagadnád-e?
Alkalmas terepet kémlelsz: táborhelyet.
Térsz vissza lábnyomodhoz,
leguggolsz mellé, megérinted, becézed.
Égtájait vizsgálod, tájékozódsz.
Megérkeztél.
- Bátai Tibor alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges