ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Kelebi Kiss István azonos című képéhez

nézd,
körbe ébenkék és karmazsin
ez a rét
már csak ez maradt meg
nézz le: minden eltűnik
ott dől össze kis ház, törik kopjafa
ott integetnek anyáink, apáink
eltűnnek ők is, nézd,
már nincsen város, nincsen erdő
nincsen semmi sem, nézd
csak űr és csillagok
és ez a rét.
nézd, most megláthatjuk, ahogy vége lesz.
'soha ne felejts el.'

nézd,
előttünk az űr pulzáló tengere
aranyhídjai ringó csillagködök
az utolsó város utolsó romjain
az utolsó szirten lógatjuk lábunk a semmibe
és hátunkat még az ódon kastélynak vetjük
amely őrzi sosemvolt közös életünk titkait
'kapuján mégsem nyitottunk be soha.'
ahol a meg nem történt megtörténtté válhatott volna
te felnevetsz
és még a szemembe nézel, amikor
a szirt is iszonyú sebességgel zuhanni kezd
aztán borzasztó komolyan:
'ne engedd el a kezem.
soha ne felejts el.'

nézd,
a kastély is kiszédül hátunk mögül
szörnyű robajjal csuszamlani kezd
összedől, ahogy
titkainkat végleg elviszi magával
te végigsimítasz még arcomon, és
szomorkás mosollyal, utoljára bölcsen
súgod fülembe:
'új világ születik. soha ne felejts el.'

nézem még
mosolyod, szemed, szememben én, és te,
és a világ, ahogy egyszer ismertük,
az utolsó pillanatban, nézd,
nézz belém.
'szemedben látom, ahogy a legvégén
mi is eltűnünk. '
'szorítsd a kezem.
soha ne felejts el.'

becsukom szemem,
és aztán már csak egy kéz, ahogy
kicsúszik kezemből
egy kontúr, egy árnyék...
soha nem felejtelek el...
nem felejthetlek el...
magával ránt az örvény
téged és engem is
távolodik kezed
ébenkék és karmazsin
szétporló csillagok
dobolnak halántékomon
borzasztó robajjal
és mintha egyre távolodna, sodródna tova
egy kontúr? csak árnyék
és a fény
ez az iszonyú fény

-

és aztán már csak szemhéjam feketéje
aztán már csak a csend
és aztán lassan, fokozatosan
a bágyadt hajnal kékje
ahogy kinyitom szemem
és aztán már csak
harmat és valami szörnyű titkos
búzapuha, hullámzó, bágyító szomorúság
és az űr bennem, egy körvonal, kontúr
egy árnyék csupán
egy újabb minta pupilláimon
ha ráfókuszálok eltűnik
mintha valami fontosat felejtettem volna el
de sehogysem jut eszembe
hazavár apám és anyám
lesz egyszer feleségem is
csak ez a bizsergető, furcsa érzés
ez a cidriző szomorúság
ez a kóbor kútmély hiány
ha pislantok eltűnik

nézd,
egy karc csak íriszemen
kósza, eltévedt, kísértő körvonal
mintha valamit nem szabadott volna elfelejtenem
egy másik életből kísértő árnyék
szemem sarkában örökre ott lapul
- pislantok, eltűnik -
valaki emléke