Barázdáit annyi megélt télnek,
S pillantásom öblét ráncok szegik,
Ifjúságom emlékei szépek,
Bár a sors még kér tőlem valamit:
Lent vitázom, kétségem oda lett,
Ifjúi báj, s mi nincs már, nem zavar,
Válaszul fénylőn csillog a szemed,
Ajkad parázslik, tűz lesz, s ring a dal.
Szépséged meggyőz, kibont, selymes nagy
Leplével betakar, s jég, ha rian,
Oly cikázva körbefon, s bennem hagy
Titkaidból… be’ szép napom is van!
Eltengődnék egy pillantásodon,
Évekig innám, s mégis szomjazom.