Fáradt éj nyűtt maszkja feszül arcomra,
olyan, mint a részeg művész képe,
ki kábult látomás után alkotta,
de a művét nem fejezte még be.
Vártalak, ez jutott belőled mára,
helyetted párnámon a csend pihen,
és a léleksétáltatás póráza
túlnyúlik sok-sok kilométeren.
Bolond erő az, mi hajszolja szívem,
még éjjel is sajgó vágy járja át,
és álmaim bámulja féltékenyen,
mert ő kapja emléked legjavát.
Csak vánszorognak a percek nélküled,
S ha itt vagy, az idő meglopni siet.