ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A szeme fogta meg, az első pillanatban. A szép barna, szelíd őzikeszemek. Tetszett az is, hogy nem viselt sminket. Húsz deka felvágottat kért, s míg elvette és a lány kezébe számolta a pénzt, az végig mosolygott rá. Kissé kellemetlenül feszengett festékes munkásoveralljában, s gyorsan elköszönve igyekezett az ajtón kifelé. Másnap a lány szólította meg, míg szeletelte a felvágottat.
- A környéken dolgoznak? – mosolygott közben kedvesen, míg rápillantott.
- Igen. Az iskola felújításán. Könnyebb ilyenkor, a szünet idején – fizetett a reggeliért.
Egyre többet beszélgettek. Aztán jött az első randevú, később a bemutatkozás mindkettőjük szüleinek. Egy év múlva összeházasodtak. Albérletbe akartak menni, végül, hogy takarékoskodni tudjanak, Kriszta szüleihez költöztek a szoba-konyha, fürdőszobás melléképületbe. Kifizették a rájuk eső rezsit, összehúzták magukat, s amit csak tudtak félretettek. Csak ritkán engedtek meg maguknak egy-egy mozit. Ruhát, cipőt, csak ha már nagyon muszáj volt. Gyuri hétvégéken lakásfestéseket vállalt, s mivel precízen, szépen dolgozott egyre több helyre hívták. Futótűzként terjedt a híre. Így hétvégén keveset volt otthon. Kriszta pocakja növekedni kezdett, jelezve, hogy kis lakót rejt. Bár megértette, hogy férje értük dolgozik, hiányzott neki sokszor főleg hétvégén.
Gyuri szülei gyakran ott töltötték a vasárnapot, olyankor együtt volt a család legalább estefelé. Hamarosan vállalkozó lett, mert már nem győzte a felszaporodott munkát. Egyik kollégáját maga mellé véve, reggeltől estig dolgoztak. Jöttek a vidéki hívások, hirdetnie sem kellett magát. Napközben sokszor eszébe jutott Kriszta, és nagyon bántotta, hogy épp a legnehezebb időkben nem lehetett mellette, de új lakásba akarta vinni a kis családot. Szerencsére Petike éjszaka érkezett, így végig felesége mellett lehetett. Hogy ne essen ki a munkából, a két nagymama állandó ügyeletben volt Kriszta és a kicsi mellett. Petike első születésnapját a külvárosban vásárolt családi házban ünnepelték. Hogy megkönnyítse Kriszta mindennapjait, hamarosan mindenféle háztartási gépet beteremtett a házba. Még mosogatógépet is beszerelt, hogy minél többet tudjon a kicsivel foglalkozni. Az asszony szépen ellátta a háztartást, főzött mire hazaért, s a kisfiú is szépen fejlődött. Ő pedig boldogan mászkálta körbe a létrán mások szobáit festőhengerrel, vagy tapétával. Ahogy kérték. Már több alkalmazottja volt, így több házat tudott vállalni, sőt. Felújítást is vállaltak, és ez még több megrendelést eredményezett. A nagyszülők természetesen egymásnak adták a kilincset, s Kriszta egy nap, amikor együtt volt a család, bejelentette, hogy tanulni akar. Az első meglepetésből felocsúdva természetesen biztatták. Szinte egyszerre mondták, hogy a gyerekre ne legyen gondja, természetes, hogy segítenek. Gyuri meglepte egy autóval, hogy ne legyen időhöz kötve. Igaz, hogy hat éves volt, de régi autószerelő barátjával átnézette, csak az után fizette ki, hogy az biztonságosnak ítélte meg. A szülők elismeréssel néztek Gyurira, míg Kriszta ment egy kört az utcájukban. Aztán az első iskolásnapok egyikén kisminkelve, lakkozott körmökkel tért haza. Az anyja már hazament, amikor Gyuri megérkezett a munkából. Mikor kérdőre vonta, hogy miért késett több mint egy órát, nevetve azt válaszolta, hogy az egyik lány hazavitte. Ő festette ki. Mire Gyuri elhúzta a száját, s az asszony engesztelőn bújt hozzá.
- Tudod, ott mindenki így jár.
Aztán új ruhák, cipők kellettek, mondván kinézik maguk közül. A vizsgaidőszakban már csak akkor volt főtt étel, ha valamelyik nagymama főzött. De minden ment tovább, hiszen Kriszta tanult. Amikor Petike óvodás lett, Kriszta egy cégnél helyezkedett el. Munka mellett tanult tovább. Egyik vasárnap az ebédnél, két színházjegyet tett le az asztalra. Párja kérdő tekintetére csak ennyit mondott könnyedén:
- A többiek is ott lesznek – célzott a munkatársaira.
Furcsán érezte magát rendesen felöltözve. Nem volt hozzászokva. Az asszony bemutatta mindenkinek. Az utolsó férfi - valami hangzatos nevű – megkérdezte, mivel foglalkozik.
„Szobafestő vagyok” - akarta mondani, de csak az első két hangig jutott, mikor felesége a szavába vágott:
- Vállalkozó. Gyuri vállalkozó – s megrovóan pillantott rá.
Attól az estétől, valami megváltozott. Kriszta egyre többször túlórázott, s ha hazaért a könyveibe bújt. Ha Peti elaludt, s ő magához akarta ölelni, egyre többször tolta el magától azzal, hogy még tanulnia kell.
S most itt áll a komor, sötét folyosón a tárgyalóterem mellett. Kriszta a padon ül, a hangzatos nevű mellett. Másik oldalon a fia bújik az anyjához. Az ő láthatásáért pereskedik. Amióta felesége elköltözött, alig láthatta a gyereket. Folyton valami kifogással fogadja, ha felhívja. A gyerekre nézett, s Peti elfordította a fejét. Mintha ő lenne a hibás. Persze őmiatta vannak most itt, miatta kellett idejönniük!
Állt még pár percig, a gyerek időnként ránézett, de amint a tekintetük találkozott újra elfordította a fejét.
Amikor hirtelen elé lépett, és leguggolt Petike őszinte érdeklődéssel nézett rá nagy szemeivel. Ő megfogta a két kis kezet, és vigyázva, hogy a hangját megtartsa, a fia szemébe nézett.
- Kisfiam! Soha ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek! – puszilta meg gyorsan az arcát, majd felállt, s elindult a folyosón a kijárat felé.

________________
2010. szeptember 1.