Aztán szürkülő beton felhőkön jött
Télre szorított vitorlák a kezében
És lehúzta mind a fényeket az ablakom előtt
Elmosta esővel az út mellett hagyott gyűrött szavaim
kivájta szememből a lassan merülő tájat.
Sosem halott dalok szólnak belőle
itt dübörög a kockásra vésett csendben
nem mozdítja el az órákat
csak a tv-ben vált néha fekete-fehérre
hallgatom mert a közel jár és hullámzik itt.
Fehér és kék bögrékből kortyolt kávé
ébreszt reggel a szembe sütő nap
átváltja zajjá éjszakám minden lélegzetét
megérinti a hajam cipőt húz rám
és kilök a barna ajtón át a világba,
Honnan jöttél mit hozol
már a kérdésekre sincs szükség
válaszok ülnek a bőrödön
ahogy hasonlóan idegen vagy
mint az arc a tükörben szerdánként.
Valami érthetően fényeset
és túl édes de forrót kell hogy
felemelj és megüss vele hogy
a kabátomon keresztül is fájjon
hogy tudjam hogy élsz.
Ott a mozdulatlan kanyarban száguldj
el mellettem kinyújtott kézzel
hajadban ezüst holdakat húzz
és remegjen a kéz feszüljön a hát
és ne nézz hátra ne nézz hátra többé.
Várok ahogy temetetlen bársony
kutakból ébredő szomjúság
csiszolja keményre a torkot
kidülledő szemekként égő neonok
hörögnek nevedből hangokat dühödten.
Megáll a hús a csont arrébb dől
a bőr verejték fóliában bújik meg
a függőhíd mozdulatok leszakadnak
mélykék tengerekről álmodom
közel vagy két mérföld és még..
2012.12.01