Vágyak kergetőznek...
...
Vágyak kergetőznek a valóság talaján,
Az érzelmek fűtötte kis dombok alján.
Hogy érdemeljem ki Őt? Tettem-e eleget,
Viseltem gondját, s ez valá a szeretet?
Hová indul e hajlékony nádszálkisasszony,
Lelkem szűrt morajától fénylő hajnalon?
A napfény keresztülfonta egünk réseit,
Simítva ölünkbe éjszakánk részeit.
Lettem-e hű szerető - ki vágyait oltván
Emelte égiekhez, bölcsen és árván,
S nem űzött némasággal fedte a kora' éjt,
Öntve tükröződő lágy meleg szenvedélyt.
Adtam-e egy-egy süveges aprócska vulkánt
Lávaköves sistergőst, mi magával ránt?
És mikor lenyugodván, a fákra ül a nap,
Nedves-édes ölelésem újra felkap.
És ott van Ő. Nem néz fel reám, csak elragad,
Mint verőfény, a mennyezetről leszakad.
Hullik fölém miljomnyi tüze rendületlen,
Sorsomba zártan, néha dereng szememben.
Ne dobjon el! Koldus-vándor lelkem, s éhezem
Nincs mit adhatok, már csak üres két kezem.
Suttog-e majd valaha szerelemmel reményt,
Kincseivel részegítve bölcset, s szegényt?
- Pekka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges