Tintaló
Mélyszántás.
Mogorva férgek
a hant tetején,
al-literatúra.
Szikes gondolataim közt
keresek
valami régi,
körülrajongható
kacatot.
Szájszagú,
műfogas
panaszok,
lilás hátterek.
Rossz volnék,
bár úgy fest, rossznak is rossz vagyok,
egyszer majd újratelepítenek,
de addig
alant kinyilvánítom magam,
néha indokolatlanul káromkodom is,
miszerint
menj a picsába
(beste nyestje folyton nyakam rágná)
- száguld velem
a tintaló,
s messziről nézve
teljesen olyan,
mintha jó
volna,
hát az is,
hajam lobog,
szélnek feszülök,
vállamon zászló
(mekkorát szólna, ha kérdenétek).
Mit nekem kereszthalál,
megtalálom még,
akit akarok,
gazdagon rakott
takonylakkos asztalok mellett
mormogom
asszonyos
átkaim.
Papírkőcöt
játszó álgonddal viselős
túlkoros hyperkőc,
otromba tréfa
még a krétakorból,
amikor fehér pofával
hallgattam
magam,
mi zajlik odabenn,
fent győz
vagy odalenn
a vértolulás.
Ma?
Ridegtál.
Ványadt saláta,
egyen, akinek
tíz anyja volt.
Elme reng,
egykori gondolatréteken
evásott
emlékfüvek,
cigit csavarok,
elszívom utolszor.
Férgek és
kacatok.
Aztán
indulás tovább,
vágtat
megest
hű hátasunk,
nyergéből
vesztes int
hiteles
holnapot
lehelve,
hétköznapi
hős.
Porból lettünk,
s korrá leszünk,
kacat ok
a fél geg,
de nesze nektek
al-literatúra,
nagyot lódul
velünk
- kapaszkodj,
a szőr reális -
újra a
tintaló.
- Nagy Horváth Ilona alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges