ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Rócsild Miki nagyot köpött Judit után. Persze, mert lánya akkora porfelhőt kavart a furgon kerekeivel, hogy alig látott a felkavart homoktól.
És ez így megy minden reggel, bármilyen lassan is indul a lány Beer Halav, vagyis a Tej-kút tanyáról.
Találó név, ugyanis a lány a saját forrásvizüket vitte tejre cserélni, amit aztán a nagyeszű Béla eladta Alexisnek, a kereskedőnek. Így, már a Jordán túlpartján is kóser tejet ittak délután a csecsemők.
— Fene ezt a sivatagot! — szitkozódott az öreg Rócsild, miközben nyögve visszarakta a kutat fedő tölgylapot; ez a rohadt homok mindent betemet.
Kivéve az istálló mögötti ligetet, amit tán egy jóságos dzsinn varázsolt a földalatti forrás vizéből. Ide vonult Rócsild a Torával, miután megitatta a két tevét, majd felkeltette a két hiénát, hogy ők is igyanak.
Az állatokat Judit nevelte fel, mert türelmes tanítással keleten ezekből lesz a legjobb házőrző. Az öreg leült a pisztáciafa alá a hintaszékbe, de előtte, mivel egyedül maradt, elengedte a pórázról a szelídített sakálpárt. Nappal azok vigyázták a portát, mióta az öreg kuvasz fél oldalára megbénult.
Rócsild, közben visszaringatta magát a klott gatyás korába, mikor itt még minden zöld volt, s még nem vette vissza a Negev sivatag a sajátját. Akkortájt élt még az öreg Rócsild tata, aki Hitler elől menekült Palesztinába.
Megvette ezt a földet, és a tehenészetet, aminek „Pina urvah” volt a neve, ami sarokistállót jelent héberül, de felesége kedvéért, aki úrinő volt, Tejkút tanyára magyarította.
Beer Seva felé kihalt volt az országút, mert mióta készen lett az új autópálya, csak elvétve vetődött arra egy jármű. Az elhanyagolt parkolóba már beköltöztek az első páfrányok és velük együtt néhány fiatal, kalandvágyó bokor. Innen egy kavicsos lejáró vezetett az erdei tisztáshoz és a mellette lévő parányi tóhoz, ahol egész nap randalíroztak a békák. Tehették, mert sűrű bokrok védték őket a külvilágtól. A helyről akarva sem lehetett rálátni a tóra és a vasfa alatt várakozó tejszállító kocsira. Innen egy gödrös csapás vezetett az Elkeseredés nevű kibuc felé, ahonnan Béla szállította a tejet a feldolgozóba. Éppen könnyített magán a kocsikeréknél, mikor Judit befutott a furgonnal. Óvatosan a tejes tankhoz farolt, hogy közel legyen a rövidcsaphoz.
Ahogy Judit kiszállt a kocsiból, olyan forrón üdvözölték egymást, hogy a lány már gombolta is a blúzát a melegtől. Igaz, már régóta üzlettársak, de csak akkor ismerték meg egymást — ahogy a Biblia mondja —, mióta Béla felesége Libanonba szökött egy sörbetárussal.
A férfi eltolta magától a lányt, hogy először végezzenek, mert rájuk esteledik. Judit belátta, hogy ez nagyon is megeshet. Leült egy rönkre, és onnan nézte, ahogyan Béla a csatlakozót a tank csapjához rögzíti, és pár másodperc alatt letölt vagy ötven liter tejet a kisteheren lévő üres tartályba. A másikból meg ugyanennyi forrásvizet átszivattyúz a kamion tejtankjába. — Már csak a súly miatt is, hogy a tejfeldolgozó mérlegén ne tűnjön fel a finomítás.
Pár napja már csak ötven litert cseréltek, mert elég volt, hogy négy éven keresztül, fuvaronként ötszáz liter forrásvizet váltottak tejre. Ebből lett a titkos bankbetét és az évi nyaralás Pécelen. De Béla ösztöne mostanság veszélyt jelzett. Most éppen nem, mert mikor az utolsó csepp víz is tejjé változott, rávigyorgott Juditra, és kézen fogva húzta a tóparti fűz árnyékába. Ledőltek a fűre, s egy ideig örültek egymásnak. Később már olyannyira, hogy még a legvagányabb béka is pirulva bújt a víz alá.
Akkor robbant a hanggránát! Judit a rémülettől megmerevedett. Béla is megijedt, de ő nem dermedt meg. Ellenkezőleg.
A következő pillanatban, kommandósok ugráltak elő bokrokból. Bélát a fegyveresek visszaültették a tejszállítóba, de megvárták, míg előbb felrángatja a nadrágját. Nem szóltak rá, amiért közben káromkodott, hogy - legalább várhattak volna még öt percet —, hanem a parancsnok egy fegyveressel elindította a tejkombinát felé. A lánnyal nem történt semmi, csak a tiszt összeszidta, hogy legközelebb nézze meg hová fekszik, mert feneke tele volt hangyacsípésekkel.
Mikor a lány hazaért, már nyoma sem volt a sírógörcsnek, ami az autóban tört rá Béla elvesztése miatt.
Rócsild meglepődött, hogy a lánya megjött. Miután Judit beszámolt a történtekről, az öreg, mint egy hadvezér, csak egy pillanatig gondolkodott, s osztogatta is a parancsait. Tíz perc múlva Alexis már útban volt a tejjel és egy köpülő-géppel Jordániába. A masinának jó ára van mostanság odaát.
Estére visszatérve Alexis még beugrott a rendőrségre, de csak azt tudta meg, hogy Béla nincs náluk. Éppen komoran teáztak az ebédlőben, mikor felkacagtak a hiénák az udvarban. Rócsild leakasztotta a falról a fegyvert, hogy kinézzen, de Béla már az ajtóban vigyorgott.
— Nincs baj — nyugtatta meg a társaságot, és meghúzta a sörösüveget, amit Alexis nyomott a kezébe. Kiderült, hogy nem a rendőrség, hanem a tejesek rabolták el, hogy titokban tartsák az üzleti tárgyalást.
Itt többről volt szó, mint párliter tej. Ugyanis az üzem belső laborja, már négy éve kimutatta, hogy Rócsild forrása, olyan kémiai elemeket tartalmaz, ami a tejjel — ebben az arányban vegyítve — enyhíti az öregkori bántalmakat. Meg, ami a sláger, hogy roppant serkentőleg hat a férfikedvre. Ezért volt baj, hogy ő, Béla, spórolt a vízzel. A panaszos levelek áradata alig fért be a kazánba.
— Na és miben egyeztetek? — vágott közbe Rócsild, hiszen az ő kútjáról volt szó.
— Hogy naponta, újra ötszáz liter vízzel keverünk — ölelte át a Béla a hozzásimuló Judit derekát.
Rócsild laposan a férfira pislantott, majd kijelentette, hogy ezennel megalapítja a „Rócsild & Béla” szállítmányozó céget. Erre Judit pezsgőt bontott, amit még később több követett. A negyedik üveg után Béla kedves papának szólította az öreget és kijelentette, hogy azon lesz, hogy Judit mielőbb megszülje a junior cégvezetőt. — Rócsild tudta, hogy mért pislogott laposan Bélára… A szerelmesek csak nevettek, de ezt alig zavarta a Tejkút tanya csendjét. Csak a hiénák nem kacagtak — hiszen nem járt idegen a határban.