A tavasz zizzenésébe gereblye mar,
fogakként tépi a maradt-avart.
A tájba belenyüszít a fázós fény,
sovány sugaraival keveset ígér.
Sántít a Nap.
Lába hamar földet ér.
Világosba gyógyulni,
hosszabbodni fél.
A fák között
verébcsicsergés szól,
de hiányzik
az aranytorkú
primissimo.
Ki tudja hol száll
gyengülő erővel,
hajtva ösztönétől
melegebb vidékre?
Még kéreti magát a világ..
Ne takard ki magad!
Várj..!