Tétova szonett
Elcsendesült az akácsor éneke,
a hívó messzeség ünnepre terít.
Szemérmes halkan ejti le színeit,
mintha e világból mindent értene.
Már türelem sem jut a félelemhez.
Tágul az ég, mint kibomló gesztenye,
zúzmarás éjszakát könnyezik szeme.
Talán a megalkuvás kényelme ez,
hogy a való mocsarán hozzád vezet
e gólyalábakon futó képzelet.
S nem tudom, foganhat-e oly' pillanat
az elmúlással vajúdó lét alatt,
mely arcodra hintve érintéseim,
szirmot bont hiányod szívverésein?
- Mészáros László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges