Tétova éj
Ez az este is idomíthatatlanul mordul.
A lecsüngő égről pille szürkület pereg,
s a puha avaron ágyazó árnyakra
keserűn csöppen az ősz félédes nedve.
A magára maradt mozdulás teremt fegyelmet.
Beoltott gyertyaként füstölgő kéményről,
mint óvatos kígyók, tekerednek le a reggeli fények.
Meleg házfalakra vetődő akácsor ölelő árnyait
fejti le némán a mélybe bukkanó napkorong,
s a megrogyott kerítés csillanó drótja,
akár egy rács, ércesen köt belé a ködbe.
A kukoricatépők még görnyedt hátukon
érzik rángani a harangok déli kondulását,
s olcsó cipőikre száradt sarak nehezét
cipelve mérik kályhalapon sült lángoshoz,
a kiszáradt ajkukról csorgó Miatyánk ízét.
Mintha halottak napi temető lenne az út,
ablakok pislogásában tetszelgő kavicsok
roppannak súlyosan-óvatos lépteik alatt,
s ha mosolygószemű gyermekük elébük szalad,
miként feszületek, megváltó fájdalmat őrizve,
széttárt karokkal egyenesednek ki boldogan.
Az aránytalan-békés rend millió atomja nyüzsög,
s a télbe halkuló zsibongás elejtett mozdulatlanságán
egész a teremtés oltáráig porzik fel a csönd.
S míg ez idomíthatatlanul szelíd éjszakába halnak
a fák, a dombok, a nyers homállyal bélelt utak,
valamelyik csillag izzó tövisén feltámadásig
számlálja az ásító perceket a sosem vérző Isten.
- Mészáros László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges