Télbe merült dermedt táj hantját félve ölelte,
Rátelepülnek a földre a rőt lomb vén üledéki,
Képzelt álmos varjak lépnek a tájba merengve,
Ott pislákol a fagytól mind és várja a véget.
És már vége a napnak fonnyad az est szövedéke
Fáradtan süt a nap, tél vállán ring monoton bús
Testű kék sugarában, erőtlen része velük fut,
Képei nagytüzü nyárnak, zöld rét távoli fénye.
Photo by Pekka Dermedt táj © - Copyright Pekka