Snitt
Snitt
A köd magába nyelt újra. Kezedet fogva
követtelek és bár tudtam ki vagy, nem szóltam
- valahol mélyen szerettelek. Néztem, ahogy
eltűnik lépted - tejfehérbe ér. Olyan nagyok
és az enyémek meg oly picik - talán újra gyermek
vagyok(?) vagy csak az ami: férfi, kinek járása
bizonytalan. Kezed jó meleg és nem idegen,
pedig álmomban is még csak most fogom.
Snitt
A köd magába nyelt újra. Kezedet fogva
követtelek és bár tudtam ki vagy, nem szóltam
- valahol mélyen szerettelek. Néztem, ahogy
eltűnik lépted - tejfehérbe ér. Olyan nagyok
és az enyémek meg oly picik - talán újra gyermek
vagyok(?) vagy csak az ami: férfi, kinek járása
bizonytalan. Kezed jó meleg és nem idegen,
pedig álmomban is még csak most fogom.
Boszorkány szemedre vágyom. Ha kérded - a
válasz: nem tudom. Mintha avar lenne a tejben.
Zaccként mélyben lapuló. Talpaink önkéntelen
zúzzák szét, mint kivérzett pillanatot a döntés.
Aztán megdermedt minden. Lassan elengedtél.
Szinte belém bújtál oly közel álltál – lelkünk összeért.
Furcsamód nem zavart a kép, a felismerés.
Arc nélkül jöttél elém.
Snitt
Hol vagyok?
Csak a gödör mi ásít felém
feketén és megőrülök.
Ez a sírás…
Gyermeki.
A fejfa a helyén.
Névtelen, mégis
tudom.
Az enyém.
- Jagos István Róbert alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges