ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Azon a nyáron valóban sokfelé jártak. Budapesten többször is, kellemes ebédek, valahol a budai oldalon, egy teniszpálya éttermében, máskor Pesten a Rádió székháza mellett. Edit sok érdekes, híres embert ismert meg abban az időben.
Érdekes? 

Nem minden esemény volt ilyen, néha másféle is adódott. Egy alkalommal, mert sietni kellett János tilosban parkolt. 
 - De, nézd a táblát! - szólt neki Edit. 
 - Látom, hagyd! - intett a kezével.

Rövid megbeszélés volt, ekkor már Edit is ott ült. Nem nagyon volt előtte titok, csendben kavargatta a kávéját és igyekezett felejteni a hallottakat. Nem volt nehéz, csak egy-két nevet ismert az említettek közül. Visszatérve az autóhoz ott találtak egy közlekedési rendőrt, épp jegyzetelte a kocsi rendszámát. 
 - Tilosban parkolt! - nézett szigorúan Jánosra - Iratokat, személyi igazolványt kérek!
János elmosolyodott. 
 - Tudom hol álltam meg! - elővette a jelvényét, bemutatkozott. 
 - Eldobhatja a feljegyzést tizedes!    
- De ez számozott lap, alezredes úr... - dadogta a rendőr rémülten - mi lesz most?  
 - Majd ír jelentést - szólt vissza János, becsapva a fehér autó ajtaját.   
- Ki vagy te? - kérdezte újra Edit.
- Hiszen elmeséltem. Tudod mit? Holnap elviszlek édesanyámhoz, szeretne megismerni.
A jövő héten úgyis hozzád költözöm, ha nem baj... - fékezett, lehúzódott az út szélére,s átfogta a nő vállát, akinek még számtalan kérdése lett volna, de így nem volt lehetősége feltenni egyet sem.Ahogy most emlékezik rá, bizony még évek teltek el amíg az a költözés megvalósult.

A lehetőségek... hogy is volt?
Azokat alkalmanként szűkre szabta az élet, de mégis van egy nagyon szép emléke.
Karácsony közeledett. Valahol két megye határán állt egy kis étterem. Néha itt ebédeltek. Edit mindig megnézte a sarokban álló kemencét, előtte kis ülőpárnák a kemencepadkán. Milyen jó lehet télen, gondolta. Nem hitte, hogy ki is próbálhatja.
Akkor, azon a télen, karácsony előtt ide mentek Jánossal vacsorázni. Kint kavarott a hóesés, hidegen fújt a szél. Vacsorát, italokal a férfi előre megrendelte, ismerte az ízlését, voltak már közös kedvenc ételeik is. Ott terítettek a kemence mellett, hátát kellemesen melegítette a búbos, az asztalra gyertyát hoztak. Kicsi fenyő állt a sarokban. 
Nem, akkor még nem éltek együtt, de gondoltak rá, milyen jó lenne. 

Rögös út vezetett addig, pedig nézeteltéréseik is alig voltak. Túl romantikusnak tűnt minden. Sok év telt el így, nyarak a Balatonnál és utak, végtelen sok munka-utazás együtt. Bejártak három megyét, mennyit nevettek útjaik során...

Bűnök, büntetések? Alig beszéltek róla, pedig János munkájánk része volt az is.
A férfi mellett olyan szabadságban élt, amit eddig nem ismert. 
Nyár, balatoni vitorlázások, majd koktélt kevergettek a barát bárjában. Késő este indultak haza.
Szóval János tudott élni. Tudtak?

Edit még emlékeiben lapozgat. Úgy tűnik nagyon is... Szabadidőben a hétvégi hobbi kertben a grillsütő mellett szorgoskodott, terített a diófa alatti asztalon, sokszor késő este értek haza a kis lakásba, ahol már együtt éltek. 
 - Vehetnétek valahol egy kis házat! - mondta a férfi édesanyja, hiszen jól keresel fiam. 
A férfi hallgatott ilyenkor, vagy másfelé terelte a beszélgetést. 

Milyen furcsa, gondolja a nő így utólag. Vajon miért alakult így-úgy?
Voltak vitáik is, hiszen mindenkinek vannak. Egy ilyen alkalom után János azt mondta elköltözik. Bőröndbe dobálta a ruháit, válogatás nélkül, belegyűrve mindent. Levitte az autóba, beleöntötte a csomagtartóba. A második bőrönd tartalmát már csak az ajtóig vitte. 
 - Nem tudok elmenni, szeretlek! - mondta Editnek.
Másnap a nőnek munkája miatt vidékre kellett utaznia. Egy dossziét a csomagtartóba akart rakni. Felnyitotta, majd ijedten csapta le, szétnézett, ki láthatta? Ott lapult zoknik, fehérneműk halmaza a csomagtartóban. Este jót nevettek a történteken.

Történtek...Igen, történtek különös, másféle dolgok is. 
Érdekes, sok éve semmi kapcsolat közöttük, mégis a nő most is a nyakában hordja azt a kis arany medált, amit tőle kapott, olyan...   
- Hoztam valami kis apróságot... megjegyzéssel kapta.
Egy héttel korábban tetszett meg neki a szomszéd megyeszékhely ékszer boltjának kirakatában. 

Pedig vége lett! 
Amikor - utólag így emlékezik rá - János túlságosan jól érezte magát. Szinte mindent megengedett magának. Munkahelyi telefonjának titkos jelszóval védett üzenőjét is jól ismerte Edit. 
Nem hallgatta le sohasem, kivéve azt az alkalmat amikor ő is üzenetet akart hagyni, mert fontos volt. Megnyitás után azonnal hallotta az előzőeket:
"A héten ne keress, a férjemmel el kell utazzunk!" 
" Csókollak, mikor jössz Budapestre? " ...és így tovább.
Abban az időben már szinte mindennaposak lettek a férfi késő esti kimaradásai, ittasan tért haza.

Régóta sportolt. Edit néha elkísérte a Sportcsarnokba, de mert többnyire sörbe fulladt az ottlét, hát nem mindig volt kedve vele tartani. Most mégis úgy emlékezik rá, hogy a programok sokfélesége tartotta össze őket... addig.

Addig, amíg egy teke versenyre utazott János. Már haza kellett volna érkeznie amikor egy telefonhívást kapott. A kórházból hívta a férfi, erősen ittas hangszínnel. Csaknem hazaértek, amikor balesetet szenvedtek.
Máig tisztázatlan okok miatt - alighanem az egész nap fogyasztott ital vezette már az autót - nekihajtott egy villanyoszlopnak. 
Másnap reggel ment be hozzá a kórházba, korábban nem lett volna értelme egyenesen a műtőbe vitték.
Egy hét után került haza. Napi ápolásra szorult. Ezt Edit nem tudta ellátni a munkája mellett, tehát hazament az édesanyjához.

A kórházban mindig akad egy kedves nővér, aki csak a pillanatnyi helyzetet látja, talán nem is akar mást tudni. Amikor végleg elköltözött a nővérke már szeretettel várta kis házában.

Edit ül a telefon mellett és gondolkodik.
Azokat az éveket gondolja végig, amelyet együtt töltöttek.
Milyen messze van már...
Érdemes volt? Nem tudja. Ahogyan azt sem kivel is élt?
Vajon mások hasonló helyzetben mennyit tudnak arról, akivel megosztják az életüket? 

Eszébe jut a fürdőkád, nemrég megnyitotta a csapot.
Lassan belép a kádba, lehunyja a szemét, felejteni próbál...

Vége