ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

„Európa ma olyan, mint a Titanic. Fönt még a Wiener Walzert húzzák, de lent már ömlik be a víz.” (Várszegi Asztrik)

Az Apokalipszis
vad lovasai sarkunkban.
Dübörgésük felkorbácsolja a tiszta habokat.
Szennyes ár hömpölyög és elborít mindent.
Jajkiáltások.
Mérgezett eső.
Gomolygó füstpor a Nap előtt.
Terrortámadások.
Szirénázó mentőautók.
Lerombolt tornyok.
Égbe nyúló katedrálisok helyett romok.
Felperzselt erdők.
Pompájuktól megfosztott virágok.
Alig moccanó fény a szivárvány színében.
Anyák ölében halott csecsemők…

A csúcstalálkozókon nem dől el semmi,
csak aláírások gyűlnek halomra,
s a kézfogásokról még nem is szóltam!
Akire nem rég még bombát szórtak,
most az ellenséggel parolázik.
Délceg mosoly a tudósítók felé,
has behúz,
öltöny begombolva,
ahogy illik.
Kirakatpolitika.
Micsoda színjáték!

De te csak egy porszem vagy...
Nem mondhatod az esőnek,
hogy ne essen
mint a Napnak sem,
hogy ne ragyogjon,
vagy ne süssön többet.
Nem lophatunk fényt onnan,
ahol már rég beborult.
Meghamisított múlt.
Eltorzított jelen.
Vérrel rajzol térképek
a jövendő romjain
új útvonalai lesznek a pokolnak.

Az ég tán elfelejtette a „dolgát”,
hagyja, hogy az ostoba civilizáció
kifordítsa magából a világot?
Globális a káosz…
Valami elveszett,
nem látni a végkifejletet...
Süllyedünk,
akár a Titanic,
lassan, de méltóság nélkül.
A fedélzeten még a Wiener Walzert szólt,
ám alul ömlött be a víz.
Most a mi nótánkat húzzák el
odafönn a „nagyokosok”…

Nem akarok látni
unokáim arcán
sírásra görbült mosolyt,
elárvult hintalovat a törmelék alatt...
Jó lenne ismét gyermeki hittel élni,
nem félni a jövőt,
remélni,
hogy minden jóra fordulhat.
Csak egy kis idő, nyugalom kellene,
és igaz, cselekvő szeretet,
hogy tehessünk valamit
– amíg még nem késő –
az emberért,
a világért,
a békéért.
Eljutni valahová,
valamiért…

2016. szeptember 11.
*
Kép: Salvador Dali: Az emlékezet állandósága (forrás: internet)