ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

 

 

Platón kapualja

 

Először s utoljára kísértelek

haza. Vigyázva, meg ne bánts, másodszor

mondtad a szemembe, amit megbántás

nélkül egyszer sem lehet ilyen nyíltan.

Bár folytak még utóvédharcok, az volt

a döntő momentum. Meg kellett legyen,

és pontosan így, hogy most elmondhassuk:

egymás nélkül is meglettünk egymásnak.

 

 

Platón a psziché titkairól

 

Kár próbálkoznia, ez a kapualj

sosem lesz Öné. Idegen felöltőt

szélesre táró gesztus is hasztalan,

ha a provokált tisztában van vele,

mit takar önnön tógája, s mit tart meg

titkaiból a psziché. Nehéz lenne

elfojtáson érni, aki publikus

szövegekben analizálja saját

motivációit. Akár maradhat

is — egyáltalán nem feszélyez. Arra

azért megkérném, Professzor: ne állja

el a kilátást, és ne traktáljon Jung

doktort leszóló történeteivel.

 

 

Platón az origóról

 

Hiba volt szóba hoznom az Öregnek.

Most, hogy az emlegetett megjelent, már

egy flashmobhoz is elegen lennénk

a kapualjban. Önök ketten persze

máshonnan érkeztek célba – vagy csak: meg –,

én mindvégig el sem mozdultam innen,

az origóból. Milyen tanulsággal

szolgálhatna egy ilyen Önök felől

nézve valószínűleg dögunalmas

karakter lineáris fejlődése,

és milyennel a professzionális

önmegfigyelés alatt tartott psziché

hullámvasutazása nekem? Mit is

mondhatnánk egymásnak olyat, aminek

érvénye lehetne? Talán meg tudjuk

állni, s nem zavarjuk egymás köreit.

Ha kételyei vannak, csak szóljon, Carl —

szerintem az agg Ödipusz is biztos

rábólintana, hogy szükség esetén

Frau Spielreinhez forduljunk tanácsért.

 

 

Platón a madárdalról

 

Mindenkor tartózkodtam a hallatlan

szavaktól. Miért akarna túlozni,

aki a legnagyobbat érinti meg

mégoly köznapi dologról beszélve

is? Nem a szó, a logosz-e, amitől

érthető lesz az érthetetlen, és

az értelmetlen értelmet nyer? Csak az

van, ami kimondható. Jól figyeld meg,

miként ölt alakot az alaktalan!

Elég megnevezned az érzékekkel

fogható egyedit, hogy megszólíthasd

az ideáját is. Metafizika

a madárdalban — 2 in 1, csupán

idézd fel, amiről kezdettől tudtál.

A professzor alig tévedett azzal

a varázsnotesszel: a szöveget el

lehet tüntetni, de a viaszon ott

az összes jel. Kérdés persze, ki hagyott

rajta elsőként nyomot. Kész szerencse,

hogy Carl éppen erre házalt kollektív

tudattalanról szóló tézisével.

Azért én mégis maradnék a viasz-

táblánál, az eszményeknél, meg ennél

a kapualjnál. Itt valahogy sokkal

könnyebben elő tudom hívni őket.

 

 

Platón az ideák természetéről

 

Zavarba ejtenek a végletesen

ellentétes érvek. Mintha múlhatna

bármi is azon, hogy alkalmaztam-e

az elvonatkoztatás műveletét,

amelyről elsőként Arisztotelész

tesz majd említést. Érdektelen vita,

nem illendő döntőbírót játszanom

benne. Fontosabb ennél, hogy megértsék:

az ideák nem azonosíthatók

a fogalmakkal, hiszen éppenséggel

ezeknek ideái. Pusztán annyi

közük van a dolgok absztrakcióval

föltárható lényegéhez, hogy

a mibenlétük pszichés érzetei.

A megnevezés közbenső állomás,

zajmentes állapot, a megismerés

csendje. Az „ágy” egy minden egyeditől

megtisztított, elvont fogalmat jelöl,

az idea pedig – például – olyan

tökéletes ringatózás benne, mely

pusztán érzéki úton semmiképpen

sem megtapasztalható. Mégis,

emlékezhet rá a szerencsés, aki

ismeri a módját. Magam gyakorta

itt is ringatózom, ebben a kapu-

aljban. És ha már „ágy”: az ölelkezést

sem hagyom ki. De az egy merőben más

idea. Freud meg Jung eléggé sokat

beszél róla, s ilyenkor valamiért

rendre szóba kerül Frau Spielrein is.

 

 

Platón az írásról (kérdez)

 

Az egészet írod felül, ahányszor

valamit hozzáteszel. Lehet, csak egy

árnyalattal lesz gazdagabb, egy addig

homályban hagyott részlettel pontosabb

az összkép, ám megeshet, hogy merőben

új értelmet nyer. Akár szándékodtól

függetlenül is. Te magad vagy írott

történeted, a szöveg veled együtt

alakul, olybá tűnik, kényed–kedved

szerint. És ha kiderülne: buzgalmad

csupán annyi, hogy engedsz lefutni egy

beléd kódolt programot — a cselekményt

már előtted megírták? Kíváncsian

vagy kelletlenül folytatnád-e tollba-

mondás után a megkezdett mondatot?

S elég bátor lennél-e, hogy megkérdezd,

ki írt engem ebbe a kapualjba?

 

 

Platón várakozása

 

Mindkettőnknek tartozom vele, hogy be-

lássam: mióta először hallottam

felőle, mindennél jobban izgatott,

miképpen is lehetne becserkészni.

Kezdetben szándékosan halogattam

a dolgot, mint az ínyenc, aki csupán

csipeget elő- és főételekből,

a desszertre várva. Azután egyre

többet foglalkoztatott a gondolat,

hogyan üthetném nyélbe anélkül, hogy

félreértésekre adnék alkalmat.

Mindahányszor ugyanoda lyukadtam ki:

üzenhetnék érte Carllal vagy akár

a professzorral. Ám mindig vissza is

hőköltem — ki vagyok én, hogy magamhoz

rendelhessek bárkit, pláne egy ilyen

különleges asszonyt. Így továbbra is

csak a halogatás marad, s a desszert

egyre fájdalmasabban késik. Pedig

feltétlenül szót kellene váltanunk

Sabinával arról, működhet-e úgy

is a nevemmel társított kapcsolat,

ha egyszer már beteljesült. Remélem,

elég kíváncsi lesz ahhoz, hogy mer majd

elsőként lépni. Van időm kivárni.

 

 

Platón bátorságáról (Frau Spielrein)

 

Carléktól hallottam, hogy már többször is

csaknem értem küldött, de valamilyen

félreértéstől tart. Persze fölöttébb

bosszantó a férfiúi önteltség,

amely ennyire kevéssé becsüli

a másik nem pszichés képességeit.

Ám zavaróbb ennél, hogy mindhiába

furdal a kíváncsiság, milyen is

az a róla elnevezett érzület,

amely állítólag beteljesülés

nélkül is egyfajta teljességet ad.

Lehet, arra vár, hogy majd én teszem

meg az első lépést. Csalódnia kell.

Hogyan kockáztathatnék meg éppen én

egy félreértést a magam közismert

előéletével? Nem mintha sokat

adnék a szóbeszédre, de mindenképp

tekintettel kell lennem azokra is,

akik köröttem élnek. Nem kenyerem

a türelem, amit mégis kénytelen

leszek gyakorolni. Csak legyen miért.

Most csupán annyi bizonyos – eddig is

tudtam –, hogy minden kapcsolathoz szükség

van bátorságra. És Platón tudja-e

abban a bátortalan kapualjban?

 

 

Platón búcsúja

 

Még mindig nem jön, én meg mintha ide-

ragadtam volna, pedig rég elfogyott

az összes mondanivalóm Carlnak vagy

a professzornak. Amúgy is kerülik

a fölösleges szószaporítást, ha

helyette új esetre vadászhatnak

a járdán nyüzsgő tömegben. A praxis

fontosabb számukra az elméletnél.

Ideig–óráig kedvemre esett

a szemlélődés, mint akad horgukra

egy–egy új delikvens, s milyen büszkeség

tölti el őket ilyenkor – akárha

ezzel végleg eldőlhetne kettejük

párbaja –, hogy azon melegében új

trófea után nézzenek. Már az sem

igazán szórakoztat, hogy fogadást

kössek magammal, melyikük jár előbb

sikerrel. Bár gondolkodni mindenütt

lehet, azért jót tenne kedélyemnek

több változatosság. Csak az tartott itt

ilyen sokáig, hogy úgy tűnt, ez a leg-

alkalmasabb helyszín, ahol Sabina

bizonyosan felkereshet, ha akar.

A hosszú várakozás közben végül

rájöttem: olyannyira hozzám nőtt, hogy

valóban enyém lett a kapualj. Így

bárhová magammal vihetem, akár

csiga a házát. Megüzentem Carllal:

mostantól mindenhol könnyen megtalál.