Olyan kéket játszó
Sziget
Sosem váltam partot érő hajóvá
távoli sziget lettél
( milyen szomorú szó: ájlend )
Most kettőnk óceánja
keletre néző partokat mos.
Vadon
Sosem váltam ébredő erdővé
méregzöld mohapárna lettél
( milyen szomorú: avarba forduló)
hulló levelek koboldja lettem én
őszt lehelő hajnali szarvasok botlanak belém.
Idő
Sosem nyugtatott párnáján a múló idő
hol rohanva tépte karom hol harapott lustán
( milyen szomorú: kattog a vekker monoton )
elmúlás plakátjai koszos mozik ajtaján
este húzza összébb a házakat.
Szerelem
Karnyújtásnyira a szégyenlős térdek
( milyen szomorú: karomszerű ujjaim nem érnek el )
Vágy öklei vágják reszkető testemet a falhoz
mély lélegzetet kíván a száj hideg vizet a torok
kérdőjelekkel szaggatott morze kopogás a fejemben.
Ablak
Erdőket néz vagy dombokat zár magába
( milyen szomorú: megmutatja vagy rabul ejti a tájat )
Azok a hegyek már a szívemtől a csontjaimig érnek
látóhatár vagy szemek mögötti fátyol
Jobb volna ha rám zárnál mindent de tényleg.
Még felépülnék mint afféle ház
olyan kéket játszó tetővel igen
avval a fél utcányi büszke erővel
liftakna lélekkel fel és le újból
zsalugáter szemekkel hallgatag
nézem ahogy a lábazatra vizelnek a kutyák.
2017. szeptember 11.
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges