Olvad a Himalája
Csillagok fényét koldulom
elhagyott, árva gyermekként.
Egy urnába bezárva
por és hamu lettél,
míg lelked valahol
az univerzumban szárnyal.
Olvad a Himalája,
nem juthatsz el magaslatára...
Ki-ki megérdemli sorsát.
Én most ezt...
Anyám halott.
Ez a mai bizonyosság.
Azt mondták, hasonlítok rá.
Remélem, nem tévedtek.
Mégsem lehet többé befejezni,
amit Ő elkezdett.
Rövidül a lélegzet, az élet elfogy...
Fáradnak, elernyednek az izmok.
Évtizedekbe telt, hogy szíve megszakadt,
mely értünk dobogott...
Üdvözülök vagy meglakolok,
nem én döntöm el.
Olvad a Himalája,
eljuthatok-e magaslatára?
Esik. Ázott koszorúk, szalagok.
Sírnak az angyalok...
Kísértésben edzett konok hittel
állok sírhantja mellett.
A végzetem én sem kerülhetem el.
Imáimba burkolom lelkem.
Istenem!
Ne hagyj most magamra!
Ajtó bezárult, a test elalélt,
ám világra nyílt egy ablak...
Köszönöm, jó Uram.
Kegyelmed ajándék.
Újszülött unokám képében
küldtél egy Angyalt.
Olvad a Himalája,
ő még eljuthat magaslatára...
Fotó: szepkepek.hu
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges