„A légben, a szélben, / fent, odafent / egyszerre tagadnak / s intnek igent / és - jaj, sose tudnak / összeborulni...” *
Forró júliusi nap…
Nyárfák nyújtóznak
a szikrázó ég felé –
Hiába a negyven fok,
mégis fázom.
Jó volna
velük hajladozva
egye feljebb kapaszkodni,
talán sikerül elcsenni egy nyalábot
a napsugárból,
hogy érezzem
az egyszervolt pillanat hevületét…
S ami megmaradt belőle,
most tollam hegyére hányom –
szómágiával felébresztett
lélekhez simuló gondolat,
szenvedélyek szimfóniája.
(szent merengés, áldott óra)
Mert még égni szeretnék
kristálytiszta lánggal,
máglyát rakok a horizontra…
Lassan esteledik…
A hegyek vérző oldalán
alig pulzáló, megsebzett szív
úgy terül el tehetetlenül, mint
kifosztott szántóföldek az út mentén...
Vannak dolgok,
melyben benne vagyunk,
ám legtöbbször tudatunk nélkül zajlanak.
(titkos sóvárgások,
test-nélküli szenvedély félszeg vallomásai)
Hová tűnt a perc varázsa,
az ölelés alig-boldogsága?
Milyen játékos tart kezében minket?
Vajon milyen napra virradunk?
Mi hozna közelebb hozzád,
ha tudjuk,
a holnap sötétje ránk borul?
Hallod a sziklákon száguldó szél sikolyát,
és a patakok zúgó rettegését?
Mit számít érv, értelem,
ha elrendelés a szerelem.
(valahogy majd csak elbánok vele)
Míg tart a mámor, csillagokig emel,
ám gyors a zuhanás szárnyak nélkül.
Álmodtam végtelent –
Megint alacsonyan szállnak a madarak…
Elkaphatnék egyet reptében
visszaszerezni, mi elveszett.
(csak időzítésen múlik)
Idegen tollakkal
tanuljak repülni újra?
Holt szavak keringenek az éjben,
a büszke tekintélyű jegenyék
csúcsán vérhold fészkel.
(épphogy elérem)
Valami azt súgja:
ne nézz vissza.
Kerüld el a temetőket,
(ne ott keress)
a messzeségbe tekints...
Sóhajokat
röptet ki a nyárból
sokkoló súlytalanságom –
Vágyam
kódát feszít az égre,
és együtt zeng a tiéddel
egy végső, nagy harmóniában…
Mintha elveszőben lenne minden.
Útjaink keskenyednek,
a nyárfák maradnak…
___________
*Dsida Jenő: Jegenyék
Kép forrása: LiveInternet
Teljes holdfogyatkozás 2018. július 27-én:
https://www.youtube.com/watch?v=VJRK5_1CxQ0