Nem számvetésért
várat még a sorsom,
azt elvégzem később,
hogy ne legyen adósom.
Nem kiterítve hív
a vég tetemre
ünnepi tósztok közt
mikor napfény temetne.
Nem érdem szerint
lobbant fel a lámpás
Hogy kísérjen létem
vak zátonyán áldás.
Nem is panaszként
hull a szó a tűzre
hogy fogyó levegőm
a jövőt kibetűzze.
Nem odavetett
bókként dögrováson.
Kincseim magamért
kell magamból kiásnom.
Nem az életért,
bár számít rám Isten
s lombot ereszt rám,
hogy árnyával behintsen.
De elveimért,
hogyha a kor büntet,
s ricsajos csend a tét.
A perc, akkor is ünnep.
Újjászületés.
Mikor élet s halál
hitszegőn alkuszik
rám nedveim tűzfalán.
Holtsápadt Végzet!
Ne ígérj végtelen
időt s teret. Engem
a pillanat érdekel.