Rövidre font sínpárok
haladnak iszap
és halszagú
szürke kis kikötők felé.
Szavakat keresek
riadtan próbálom
félkész, félholt
a fenébe félhold.
Ott lóg a sötétkékben
neked földközel
nekem az égbolt
néha ringatózik hidd el.
Tudod vannak
ezek az íztelen órák
sosem lesz keserű
sosem lesz édes.
Kikapcsolt tévék
képernyőjén bekopog
aztán aprót hagy
az asztalon a bánat.
Mentol lehelet
árnyjáték estek
párnákon puha
takarókon karcos.
Ölelés halmazokban
felhabzó vágy
szénsavas szeretkezéseink
függönybe hajló csend.
Kitárják a várost
mert reggel van
kávé illatban
álom maradékok.
2017. 09.14.