Nagyanyónak nem számított
a fagy, a hó, sem az embert-próbáló
meleg, számára nem létezett
az időjárásnak semmilyen
komisz fintora, nem volt ok
arra soha, hogy esténként
elmaradjon az örökké krumpliból
készült, mégis változatos,
feledhetetlen ízekkel áldott,
mennyei vacsora.
Aludt-tejjel, maga-köpülte, friss,
aranyló vajjal kínálta este,
a maradék krumplit másnapig
*hajában érlelte, s hozzá ebédre
a padláson lógó sonkát néha
meg-megnyeste, a kíváncsi
gyerekhad meg csillogó szemmel
várta-leste…
Aztán, egy néma, furcsa, téli este
- a maradék sült-krumplit nagyanyó
éppen a vájlingba tette - valami
hirtelen, szúró fájdalom leteperte,
és örökre elpihent drága,
megfáradt teste.