Vigyázó kezed nyújtod.
Most is érzem azt a pár rezdülést,
Annyi fájó könnyből szőtt
Pillantásodat visszaidézve.
Még siheder voltam és
Hittem a dalban, mit édesen fújt
Annyiszor a kis sármány.
Hová is lett emléke a szónak,
Melege a kezednek?
Már nem sírok, csak gondolatokat
Ültetek lágy szárnyára
A fellibbenő szavaknak. Mélyét
Rejtik, nem is mutatják
Képét - felszínen kéklő tavaknak.
Mennyit adtál magadból,
Néha még álmodok, lenge fátyol
Takart, fogtad a kezem
Lemosva holnapom, s Rád gondolok!
Mintha némán feküdnél,
Kereslek szüntelen a megfáradt
Éjben - hiányzol anyám!
Lelkem tükrében újra fürdetem
Mosolyod csillanását.
Emléke átjár, eltemet. Újra
Arcod érintem, sápadt,
Fénysugár ölelte szent kincsemet
Idézem föl, s zuhan rám
Sok kis apró, lecsorgó fájdalom.