ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Erre a versemre akadtam tegnap.
Mintha eddig csak a fiókban lett volna.
Lassan egy éves lesz.

MINTHA

mintha hajnalpír

mintha végtelen nyugalom
mintha néma csend
mintha csak a múlt a jövő
a megtörtént
a meg nem történt
a majd megtörténő
a soha meg nem történt
a soha meg nem történő
mintha

mintha a máshol, mással, másképp
mintha csukott szemmel
ahogy az űrbe bámulok
dobhártyámon dobol
a végtelen nyugalom
a téridő
a világidő
mintha csend pedig
mintha csak ezeket hallanám
amíg
mintha

mintha zuhanna a táj
őrült sebességgel
mintha csak én állnék középen
mintha körülöttem járná be útját
a múlt végállomásáról induló
őrült sebességgel száguldó
robogó vonat
indulna a végéig és onnan remíz helyett
tovább a múltba és vissza
kamaszként tudtam volna követni
szememmel
lelkemmel
fiatalságommal
reményeimmel
a dolgok folyását a galaxisok gyújtópontjában
időtlen időben
és úgy lettem volna ott
és ott velem
a múltjövő a mindenhol nekem

mint a vándornak a végállomás

egyszer hajnalpír

mintha most csak állnék az óriási
pörgő számlap közepén
itt nem forog
a közepén minden áll
itt nem forog
az idő közepén
a számlap közepén
itt nem telik az idő
nem úgy telik
mint
ha

mintha
le mertem volna nézni
leereszkedni
lábamat lógatni a semmi fölé
fél kézzel kapaszkodtam volna
kivárva
mintha

mintha odalent
épp fénysebességgel közelít
talpalatnyi föld
és rajta
te egy fűzfa tövében, alatta
kiszakítva
kitépve
kivájva

(talán én vájtam ki valahol máskor máshol
talán sosem
talán én vájtam
(volna)
mintha vájtam ki körmeimmel
a fagyos kemény földből
ezt a kis világot
ahol aztán nem maradt helyem
előtted guggolva
anyaszült meztelenül
vagy ott talán nem is anya szült
mintha én vájtam volna ki
a körmeimmel
a fagyos földet

s te nézted mosolyogva
mint ha)

mintha épp te jönnél odalent
sokmiriád év után
sokmiriád év előtt
az idő közepén
nincs idő
mintha egyszer elsuhansz
ahogy lenézek mint
ha

te egy fűzfa tövében,
egy nagyon fontos könyvet olvasol
és a padot fűzfát fátyolfelhős napot
tartja
kiszakítva
kitépve kivájva
lebegve
(fagyott izzadságcsepp halántékomon
időtlen idők óta
ugyanúgy - )

kivájva s most lebegve
egy darabka föld
talpalatnyi föld

talpad lábnyomával
s rajta te
fodrozódik szoknyád a szélben
vagy olvasol a fa alatt
akácossal bokorral fapaddal
és felhő fátyolozta nappal

épp melléd ugrottam volna
ahogy a végtelen űrben
alattam elsuhansz

melléd ugrottam volna
mintha ezer éve ülnék melletted
és néznélek
és te mosolyogva

mint ha

mintha mégis állok
középen
miközben
mintha zuhan a világ
az idő
a világidő
mikor már nem leszek
mikor már nincsenek
mikor még nem vagyok
mikor soha nem voltam
vagy nem voltak ők sem
mintha ilyenek is pörögnének
suhannának halántékom mellett
ilyen világok
világok kezdődnek újra
másképp lesznek
mint
ha

ahol nem vagyok
ahol nincsenek ők sem
régen belenéztem volna
ma csak a számlap közepét bámulom
nincs is semmi
csak éjszaka vagy hajnal
és te pírban

mintha elhiszem
nem merek oldalra nézni
mint ha
mintha lenne hogy te sem vagy
légy te bárki is

mintha történnek meg múltak a mostban
álmok a mostban
csak jövők nincsenek a mostban

mintha át- meg átzuhannék a földgolyó közepén
mint ha leérek és máris a tetején vagyok
hogy újra zuhanjak
mintha élek zuhanni és zuhanok élni
mintha látnék vöröset és zöldet és kéket
egy kihalt szellemváros sosemvolt kamrájában hellyel kínálnak
szoborrá dermedt, kvaterkázó ördögök
mint ha

rám vigyorognak és nincsen szemük

mintha látnálak téged is kis sarokban, hintaszékben
mint ha lenne értelme
mintha van

mintha

régi családi fotók sárga papírjára
rögökre kövekre
szerelmekre halálokra
halott szerelmekre
halott apákra anyákra
boglárkákra bogáncsra
homlokomra, szemem alá
gyűrnek gyűrűznek barázdákat
a fejem mellett körbepörgő planéták
no nézd csak
mint aki öreg
mint ha megöregedtem

mintha öregedtem meg

rám nevetnek:

"nem is tart sokáig"

tudom
mintha tudnám
mintha tudom
tudom
mintha

mintha akkor a végén
épp az eleje előtt
itt lennél
szemem sarkán göcögve átsuhannál
mintha akkor majd megint itt lennél
és csak néznél
a végén csak néznél
mintha

mégis rápillantok
s a végén csak azt látom
milyen titokzatos ez a
hajnalpír és a
csend
és milyen titokzatos

ez a
mintha

---

mintha történnek meg mostok a múltban
mostok a jövőben
csak mostok nincsenek a mostban