Menedék
Be kellene vásárolni altatókból...
(régóta ezen töröm a fejem)
Jöjjön, aminek jönnie kell!
Világvége hangulatom lett
ettől a sok rémhírtől a neten.
A tévét szinte be se kapcsolom,
rádiót pedig csakis a Bartókot.
Ha itt a vég,
legalább Bach kantáta szóljon!
Mit látsz?
Az másik mennyország!
Innen, a pokol kapujából
a perspektíva is más.
Egyetlen vigasztalóm marad:
az örökkévalóság.
Az ég még szabad...
Ott majd megtörténik,
ami idelenn egyelőre lehetetlen.
Bár nyugtalanít a gondolat,
az agóniától nem félek.
Láttam eleget,
lassú, méltóságteljest
és borzalmasan hosszút...
Az altatók megbízhatóak,
gyorsan hatnak.
Netán mégis ébren talál a nappal,
remélem,
nem kap tőlük görcsöt a lábam.
Különben hogyan rohannék karjaidba?
Már rég
nem te köszöntöd rám a reggelt.
Véletlenre bízzuk a találkozásokat.
Nagyokat hallgatunk,
és már az is elég,
ha némán összenézünk.
Olyankor döbbenettel vetekszik
a békés ráismerés:
voltak szép napjaink, mikor
a horizontra nyúlt minden ölelés...
Távolinak tűnik most a sír.
A világvége hangulatnak egyelőre „lőttek”.
Nem üzenek, nem is hívlak.
Megvárom a Húsvétot,
talán a feltámadás
megint valami újat hoz,
legalább a reményem
– hogy még szeretsz – ,
ne vesszen el.
Gyorsan keresztet vetek…
Jézusom, addig is
légy menedékem!
2017. április 3.
Kép forrása: internet
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges