Medúza
egyszer csak életfává gyökerezett a vágy
lombölelésben ringó gyümölcsök
takaróztak pirulva sugárkoszorúba
s a záporszagú széltől maradó-menősen
kirebbent fészkéből két kismadár
utánuk csak
lassan szálló pihepár emlékét
őrzöm párnám alatt
ma már asztalcsendben fogynak a napok
pezsgős éjszakák buborékos fényei
verődnek vissza bársonyálmokon
s az otthonmeleg radiátorán
lejjebb csavar kezünk egy-két fokot
száradó ruhák illatában
levendulakék illúziót altat az idő
zizegő vánkoson száraz szirmok
szúrós érintése nyomán
bizsergő sebeket ápolunk
álmodunk
fekete-fehérbe villan az utca
egy kockányi magány
széleit bélyegfokokra csipkézte
a visszatérő rémület
fülekre kendőt szorít a kéz
hallhatatlanná imádkozva
a szeretnikészt
kristályüvegen végre széttör
a tengerré nőtt bánat
hasadt öléből éled a szép
szivárványszemű szirénként várunk
medúzacsókokra
hogy minket is
áttetsző testébe fogadjon a mély
ébredünk
levendulakék illúziót altat az idő
- Zsefy Zsanett alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges