ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Matilda édesapja, domnu Grecu az egyetem műszaki karán kémiát adott elő. Ipari kémiát. Diákjai közt szép számmal voltak külföldi hallgatók, akik az úgynevezett fejlődő országokból jöttek. Ázsiából, Afrikából. Jómódú szülök küldték ide a gyermekeiket, és busásan megfizették az egyetemi oktatást, ami azért még sem tette ki a nyugati egyetemeken fizetendő összeg hányadát sem. Az államnak azonban ez is nagyon jól jött. Néhány ázsiai diákkal - az értelmesebbek, érdeklődőbbek közül - összebarátkozott. Már ha egyáltalán barátságnak lehet nevezni a tanár-diák kapcsolatot. Tőlük hallott először az úgynevezett transzcendentális meditációról, amit egy indiai jógi kezdett el tanítani, s ez átterjedt India határain túlra. Persze ide évtizedes késéssel érkezett el, és csak nagyon szűk szakmai körben. Grecu urat nagyon érdekelte, és egészen elbűvölte a magasabb tudatállapotról szóló tétel. Itthon semmilyen adathoz nem lehetett hozzájutni, de az új ismerősök megígérték, hogy ha szünidőre hazamennek, szereznek angol nyelvű anyagot a témában. Erről az érdeklődési köréről nem beszélt szinte senkivel, hisz tudta, hogy a hatalom birtokosainak nem lenne ínyére ez az újfajta tudomány, mégis remélte, nem kerül a figyelők figyelmébe, hogy mit beszélget a tanítványaival.
Meglepődve tapasztalta, másokat is érdekel a transzcendentális meditáció. Az történt, hogy Purcariu orvosprofesszor beszélgetés közben taglalva most készülő könyvének a témáját – ébrenlét, álom-félálom -, említést tett az úgynevezett negyedik és ötödik tudatállapotról. Domnu Grecu odaadó figyelemmel hallgatta a professzor fejtegetéseit, aki kifejtette, hogy ez nem új felfedezés, mert a természeti népek varázslói évszázadok, sőt évezredek óta bizonyos főzetek, füstök hatására transz állapotba jutva végzik a varázslataikat. Ilyenkor különös, a megszokottól eltérő tudatállapotba kerülnek. Egy hindu jógi szerint azonban megfelelő meditációs gyakorlatokkal is elérhető ehhez hasonló állapot.
Sokat és sokszor, bár eleinte fenntartással vitatkoztak erről a témáról. Purcariu professzor úgy vélte, hogyha kellő gyakorlatra sikerül szert tenni, jelen nem levő, sőt távol levő személyekkel is közvetlen kapcsolat teremthető ebben a felfokozott, kozmikus tudatállapotban. Hogy ez így is volt-e vagy sem, nem derült ki, mert a „figyelők” erősen figyeltek.
Aladárnak minderről fogalma sem volt. Matildának sem. Így meglepődve hallották, hogy domnu Grecut „felmentették” egyetemi munkája alól, mondván, hogy minden idejét a kutatásnak szentelhesse. Kutató munkája így megmaradt, ami végeredményben érthető, ha tekintetbe vesszük, hogy a kutató bázis közvetlenül Elena elvtársnő irányítása alatt állt. Az itt dolgozók kivételes helyzetben voltak. Úgy mondhatnánk, hogy immunitást élveztek. Nem lehetett hozzájuk nyúlni se polgári, se politikai ügyekben. Ha valami nagy baj történt, kihágást, büntetendő cselekményt követtek el, személyesen Elena elvtársnőtől kellett az illetőt kikérni. Domnu Grecu is, bár az egyetemtől eltanácsolták, tovább dolgozhatott. Az „akadémikus, doktor, mérnök” Elena vigyázott értékes tudósaira, a „fiaira”. Az ő kutatásaikra mindig volt fedezet, s még ha az ország lakossága nehezen élt is, igazából nyomorgott, oda jutott pénz. Külföldre is akkor utazhattak, amikor munkájuk csak megkívánta. Konferenciákra, tapasztalatcserére, szakmai megbeszélésekre… Az így szerzett információmorzsákat itthon aztán összerakták, kiegészítették. Így születtek a fontosabbnál fontosabb találmányok.
Rövidesen azt is megtudták, hogy a neves orvosprofesszor Purcatiu is enyhén szólva kegyvesztett lett. Egyik napról a másikra egy bányavidéki városban találta magát, mint üzemorvos. Felesége vele mehetett, gyermekei pedig felköltöztek a fővárosba, ne legyenek nagyon szem előtt. Gondolták, eltűnhetnek a tömegben a figyelők tekintete elől. Hiú ábránd! Beilleszkedésük, szakmai előmenetelük látta kárát a bizalmatlanságnak, amit a háttérből gerjesztettek. Csak évtizedek múlva feledkeztek meg róluk, és „szálltak le róluk”, hogy így aránylag zökkenőmenteden élhették tovább az életüket.
Aladár főnöke, professzora se úszta meg a tisztogatást. Hirtelen légüres térben találta magát – közeli munkatársait áthelyezték, őt magát nyugdíjazták, és mint katedra nélküli, konzultatív professzort tartották meg az egyetemen. Arra is vigyáztak, hogy volt munkatársai még véletlenül se kerülhessenek a közelébe. Szétszórták őket az ország távoli vidékeire. Aki mégis maradt, azt szigorú megfigyelésnek vetették alá. Az előadásait a gyorsan előadó tanárrá kinevezett Bancu Simionra bízták.
Aladárt is behívatták a megyei pártbizottság elé. Meg sem lepődött, hogy az első titkár székében Blazsovics ült. Most ő töltötte be ezt a funkciót. Az „öreget”, elődjét más pártfeladattal bízták meg – néptanács elnök lett egy Kárpátokon túli kisvárosban.
- Nos, Gáll-Grecu elvtárs! – kezdte a beszélgetést Blazsovics -. Hogy is van ez a barátsága a professzorral?
- Tessék?
- Udvarias ember maga. Ugyebár napról-napra, estéről-estére ott tanyázott nála. Sokszor késő estig, éjszakáig. Mivel foglalkoztak?
- Konzultáltam a professzorral a tananyagból. Segítséget kértem tőle azokban a kérdésekben, melyek nem voltak eléggé világosak előttem.
- És mi az, ami nem világos? A párt politikája?
- Filozófiai kérdésekről vitáztunk, azaz én kérdeztem és professzor magyarázott.
- Tudom, hogy ő az első a marxista filozófiában a határokon kívül és belül... Jól idéztem?
- Nem volt titok a beszélgetésünk – dadogta Aladár döbbenten.
- Ne feleseljen! Inkább arra válaszoljon, egyet ért-e azzal, hogy veszélyes a pártra nézve minden elhajlás, idegen befolyás?
- Egyet!
- Itt van a szomszéd szobában Karácsony elvtárs, vagy ahogy mostanában hívatja magát Crăciun. Menjen és beszélgessenek.
Sokáig beszélgettek, de hogy miről, arról nem szól a fáma.
Aladár életében nem sok változás történt. A várt előléptetés bekövetkezett. Kedvenc tantárgyát választhatta – tanársegéd lett a történelem-földrajz tanszéken. Továbbra is heti rendszerességgel látogatta a Grecu családot, továbbra is együtt teázott Olga asszonnyal, kedves felesége társaságában. Néha domnu Grecu is csatlakozott hozzájuk néhány cinikus megjegyzés erejéig. Talán kicsi többet időzött velük, mint azelőtt, és egyszer-egyszer meghallgatta, mit mesél a munkájáról, új beosztásáról Aladár. Nem volt ebben semmi különös, hiszen most több szabad idővel rendelkezett lévén, hogy megvált az egyetemtől.
Tilda-Matilda árnyékként követte a férjét, együtt látogatták a családot, együtt töltötték minden szabad idejüket, ahogy illik is ifjú házasokhoz. Csak ritkán történt meg, hogy Aladárt valamilyen elfoglaltsága akadályozta a heti látogatásban. (Karácsony-Crăciun elvtárs számon is kérte minden alkalommal, és rossznéven vette a kihagyott alkalmakat.)