palásttalan titkaimnak
terrakotta lámpafénye
csalogat hozzám közelebb,
azt írod, soha senkinek
nem nyíltál meg ennyire és
úgy illő, higgyem a szót…
bevallom, sokáig hittem:
színeket, menedékadó
bársonyfeketét, tündöklő
kéket váltottam betűre,
ám a vége mindig az lett,
magam bárhogy kitakartam,
nem szépült a világ körém,
nem pharoszi torony voltam.