• копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта
  • написание статей, статьи на заказ
  • рекламная кампания
  • обслуживание сайтов
  • биржа статей
  • пресс-релизы
  • копирайт, копирайтеры
  • Magára hagyottan - Negyedik fejezet (4/1)

    |
    Bige Szabolcs Csaba képe

    A kikötő feletti sziklán az őrszem állandóan a tengert figyelte, hogy idejében riassza a várost, ha vitorlák tűnnek fel a távolban. Legtöbbször két-három hajóból álló kereskedő karavánok tértek be hozzánk, vagy vihar elől menedéket kereső halászok. Valójában azt figyelte, mikor tér haza Isteni Urunk nyolc hajója. S ahogy az idő telt, mind kevesebb lett a remény, hogy újra visszatér közénk. Már négyszer égette kopárrá Nanur haragja a földet, már négyszer virágzott ki a hegyoldal a tavaszi esők és lágy szelek simogatásától, már négyszer söpörtek végig Esra dühödt viharai a parton, s a sötétre váló tengeren, mikor a figyelő izgatottan rohant Guru papjaihoz.
    - Vitorlák, vitorlák! – kiabálta – Ötöt számoltam, de lehet több is, mert a viharos tenger hullámain rosszul láttam őket.
    Aki csak tehette a kikötőhöz rohant. Valóban ott bukdácsoltak a hullámok hátán a hajók.
    - Egy, kettő, három – számolgattam a vitorlákat, de a hullámok mindegyre eltakarták őket, és belezavarodtam a számolásba.
    Bizony, amikor kissé közelebb kerültek, láttuk, valóban csak öt hajó közeledik. Reménykedtünk, nagyon reménykedtünk, hátha később még feltűnik az elmaradt három. De nem volt több gálya a vízen. Szumurri vezette a megtérő hajókat, és ahogy partra ugrott első szava az volt
    - Isteni Urunk hol van?
    Szomorú napok következtek ránk. Nem tudtuk mi történt a többiekkel. Hol bolyonganak a tenger hátán? Partot értek-e valahol, vagy belevesztek a háborgó vizekbe? Eddig is tele voltunk aggodalommal, de most közeljártunk a kétségbeeséshez. Szerettük Isteni Urunkat, ragaszkodtunk hozzá. Nap, mint nap tapasztaltuk, mennyire felettünk áll bölcsességben, tudásban, megértésben, megbocsátásban. Azt mondta, egy másik Gámáról jött a csillagokon túlról, s ezt el is hittük, hiszen saját szemünkkel láttuk az égi halat beúszni a kikötőnkbe és később felszállni az égbe a hozzá hasonló varázserejű emberrel. Nélküle nem lennénk ilyen gazdagok, nem élhetnénk ilyen jómódban. Mi lesz velünk ezek után? Mostanáig a Tanács sikerrel megbirkózott a gondokkal, nehézségekkel, abban a reményben cselekedve, hogy mindenről számot kell majd adniuk, ha visszatér. Most, hogy ez a fékezőerő elveszett, lesz vajon elég mérséklet és bölcsesség Avana főembereiben, hogy megakadályozzák a széthullást, lezüllést? Lesz elég határozottság bennük, ha az Aban birodalom újra támadást kísérel meg bosszú lihegve? Az elmúlt években sikerült megőrizni a békét, és a szomszédos városok szövetségét. De kérdés, ezek után is így lesz-e?
    Az én életem is békésen telt a keleti városok legyőzése után. Ez idő alatt történt, hogy családot alapítottam, megnősültem. Feleséget Bitami városából hoztam magamnak. A harc csitultjával néhányan Gamatu tanítványai közül, a Gyógyítás Házának szolgái, akik elkísértük a harcba indulókat, partra szálltunk, hogy szedjük össze a sebesülteket, és segítsünk rajtuk, ahogy lehet. Ahogy egy földön fekvő harcos fölé hajoltam a sebeit vizsgálva, az egyik sikátorból visítozó fiatalnő rohant ki, s egyenesen a karjaimba futott. Utána egy lovas nauni harcos érkezett, de megtorpant, ahogy meglátta a nőt a karjaim között, aki védően átkaroltam.
    - Az enyém! – kiáltottam harsányan, hogy a közelben ügyködő társaim felkapták a fejüket.
    A katona mérgesen horkantott egyet, s tovább száguldott másik zsákmányt keresve. A háborúk egyik íratlan szabálya, mely hivatott a csata utáni verekedéseket megakadályozni, kimondja, ha már a kezében van egy katonának a zsákmány, azt tőle elvenni nem lehet. Bölcs szabály!
    - Fuss haza! – szóltam a lánynak.
    - Maradok! – válaszolta határozottan.
    - Elmúlt a veszély, mehetsz! – biztattam – Vagy kísérjelek el?
    - Mondtam, maradok! – makacskodott – Kimondtad hangosan, a többiek is hallották, hogy a tied vagyok.
    Hallgattam.
    - Így volt, emberek? – fordult a közelemben tevékenykedő gyógyítók felé.
    Bizonytalan hümmögés volt a válasz.
    Így aztán Ustre – ez volt a neve – velem maradt, s amíg Bitami falai közt tartózkodtunk, el nem mozdult mellőlem, és a sebesültek körüli dolgokban ügyesen segített. Megitatta őket, vagy csöndes szóval nyugtatta, ha a szükség úgy hozta. Néha még a kötözéseknél is segélykezet nyújtott. Midőn haza indultunk velem jött. Avanába érkezvén elvittem Erua papjai elé, akik illatos olajjal megkenték a homlokunkat, és kijelentették, mostantól házasok vagyunk, és felelősséggel tartozunk mindenben egymás iránt.
    Most ez a nyugodt élet szertefoszlott, és átadta helyét a bizonytalanságnak, a jövőt illető aggodalomnak. Az idő azonban nagy gyógyító. Az emberek, ha nem is feledkeztek meg a gondokról, az élet újra berázódott a rendes kerékvágásba. Az őrséget megkétszerezték, gyors gályák járőröztek a kikötő előtt, és a partok mentén. Úgy látszott, hogy a város kedélyei megnyugodtak, a Tanács vigyázott a rendre, és látványosan biztosítva a védelmet lecsillapította az aggodalmaskodókat.
    Guru újra átvette jótékony uralmát a tenger felett, véget vetve Nanur, a gonosz hatalmának, megindult a hajóforgalom. Messze földről érkezett kereskedők és a tenger más vándorai tértek be kikötőnkbe. A jó vásár reményén kívül a kíváncsiság is sarkalta őket. A megerősített kikötő látványa, a talpig felfegyverzett őrök, a cirkáló hadi gályák ámulattal töltötték el az idegen hajósokat. Az eddig békés Avana képe megváltozott.
    Ezek a hajósok hozták a hírt, ami újból felborzolta a már-már megnyugodott kedélyeket. A hírhozó hajóskapitányt a Tanács elé kísérték.
    - Beszélj! – szólt Talil, az Isteni Úr első szolgája.
    - Dis kikötőjében rakodtunk friss árut a hajónkra – kezdte a kapitány -. Ott mesélte az ivóban egy helybeli hajós, hogy királyotok, akit ti Isteni Úrnak neveztek Dis királyánál vendégeskedik. De mindezt kajánul vigyorogva mondta, ami nyilvánvalóvá tette számomra, hogy igazából fogoly a királyotok.
    - Hazudsz, Nanur fattya!
    - Csak azt mondom, uram, amit hallottam.
    - Más is hallotta?
    - A társaim.
    - Maradj Habamu templomában, ameddig a társaidat is meghallgatjuk!
    A többi meghallgatott hajós is csak ugyan ezt mondta. Arról is beszéltek, hogy a palotát nem hagyhatja el, tíz társa is vele van és egy nő. A hír ezen utolsó részét gyanakodva fogadtuk, és nem értettük. Az Isteni Úr soha sem mutatott érdeklődést még Erua papnői iránt sem. A hírhozókat megajándékozva szélnek eresztették, és mint azt előre megéreztem, újból útnak indították szegény Numap uramat, azaz engem, a Gyógyítás Házának méltatlan szolgáját.
    Úgy terveztük, hogy a Nagy Folyó torkolat vidékén tanyázó törzseket keresem fel, értékes fák és a gyógyításhoz szükséges növények beszerzése céljából. Az öböllel szemben északi irányban fekszenek a tenger közepén Dis szigetei. A beszerző körút alkalmával érintésük nem keltene gyanút. Ott pedig remélték, pontos híreket szerezhetek jó urunkról, társairól és a titokzatos nőről.
    Minden az elképzelés szerint indult. Elkészült a gálya, és egy tízfőnyi legénységgel tengerre szálltunk hárman – velem jöttek a már ismert csendes kísérőim is. Jó széllel két nap alatt elértük a torkolatot. Az erdőlakók az üveggyöngyökért cserébe szívesen hoztak mindenféle növényt, bogyót, fakérget, gyökeret, amit csak kértünk - festéknek valót, fűszert, gyógyszert, illatadó füveket. Teleraktuk velük a bárkát, és kisiklottunk a nyílt tengerre északnak fordítva hajónk orrát. Délutánra eltűnt a part vonala mögöttünk, és előttünk csak Guru végtelen birodalma terült el ameddig a szem ellátott. Tudtam, hogy így lesz, de mégis félelem szorította össze a szívemet, olyan elveszettnek éreztem magam az ég és víz között. A tapasztaltabb tengerjárók megmosolyogták rémületemet, és barátságosan biztosítottak, hogy ez semmi, lehet ennél rosszabb is, ha kitör a vihar.
    Éjszakára sem álltunk meg, hanem óvatosan a csillagokhoz igazodva haladtunk tovább. Hajnalban, alig szállt fel a reggeli pára, gyorsabb haladásra ösztökéltük gályánkat. A szél még mindig kedvezőnek mutatkozott, s az evezők is segítettek a gyorsabb haladásban. Kár volt azonban sietni!

  • копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные статьи
  • слоган
  • нейминг
  • сео копирайтинг, SEO копирайтинг