ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Már ereszkedett le a nap, mikor megélénkült a puszta: vágtázó lovasok tűntek fel mindenfelé, arrább kövér marhákat tereltek lassú lépésben, tovább juhokat láttunk, amint kényelmesen harapdálják a gyér füvet. Mire leszállt az alkony beérkeztünk a sátrak közzé. Nyüzsgő sokaság forgolódott a sátrak között, de se a lovasokra, se ránk nem vetettek még futó pillantást sem. Egy, a többinél nagyobb sátor előtt álltunk meg. A parancsnok intett, hogy várjunk, s ez a társaira is vonatkozott. Bár a lovaikról nem szálltak le, fegyelmezetten megálltak mellettünk, és kifejezéstelen arccal a távolba meredtek.
Kis idő elteltével megjelent a bejáratot takaró nemez lap nyílásában az a lovas, aki idevezetett bennünket.
- A nagyvezér akar látni! – szólott és félreállt, hogy beengedjen.
Bent félhomály fogadott, amit a középen égő tűz alig enyhített, s megálltam, míg a szemem hozzászokik.
- Üdvözlet Avana nagykirálynak, az Isteni Úrnak, kinek küldöttjeként jöttél a puszta népeinek minden urához! – szólalt meg egy hang a sátor mélyéből.
A homályba fúrtam a tekintetem, s megláttam a prémmel borított heverőt, melyből éppen egy szikár alak tápászkodott fel és intett, lépjek közelebb. Kikerülve a tüzet odamentem egészen elé, s egy lépésnyire megálltam. Ekkor kinyújtotta a két karját, a kezeit a vállamra tette, s a homlokát az enyémhez érintette. Annyira meglepet ez a baráti mozdulat, hogy önkéntelenül viszonoztam. Köröskörül, a sátorból megelégedett halk dörmögések hallatszottak. Ekkor láttam meg, hogy nem vagyunk egyedül. Maguk alá húzott lábakkal, a falaknál körben ült úgy tizenöt, húsz ember.
- Avana városa üdvözli a nauni népet, és annak hatalmas királyát, a puszta népeinek nagyurát! – válaszoltam, miután leengedtem kezeimet – és téged is dicső vezér!
Így kellett fogalmaznom az üdvözletet, mert nem beszélhettem az Isteni Úr nevében, az ő felhatalmazása nélkül, de Avana városának meghatalmazását bírtam, mint ahogy azt a rovásos bot is bizonyítja. A puszta szokásához híven leültettek a kerevetre és a szolgák étellel telerakott tálakat tettek elénk, és tejből készített bódító italokat kis kancsókban. Hogy végül is miként ért véget a nap, nem emlékszem. Reggel borzasztó fejfájással ébredtem a vezéri sátor sarkában. Valakik, biztos a szolgák vastag pokrócot dobtak rám az éjszakai hideg ellen. Kibújtam a takaró alól, és kitámolyogtam a szabadlevegőre, és a kút melletti vályúban megmostam az arcom hideg vízzel. Hamarosan társaim is elővánszorogtak, hozzám hasonló állapotban. Egy külön sátorban ők is részesültek az esti lakomából. A szolgák valami keserű folyadékkal teli csuprokat kínáltak, ami olyan rossz volt, mintha epét itattak volna, de intett az a szolga, aki hozta, hogy csak igyam.
- Kiűzi a gonosz szellemet a fejedből! – tette hozzá fanyar képpel.
Kiittam az italt, megborzongtam, de rövid idő elteltével, megszűnt az émelygésem, a fejem csattogása, kábultságom. Társaim is megkapták ezt a varázsitalt. A sátor ajtaja meglibbent és egy harcos kilépett, majd jelzett, menjek be. Félreállt és én mellette bemenve újra ott álltam a félhomályos sátor belsejében.
- A vendégbarátság törvényének eleget téve, gyere ide mellém a pamlagra és élvezzük együtt a reggeli étkezés örömét – mutatott helyet maga mellett a vezér.
- Szívesen, csak bódító tejet nem iszom, mert Nanur szelleme belém költözik tőle – tiltakoztam előre.
- Ha istened tiltja, megértem.
Ez után a tréfás beszéd után a vezér elkomolyodva nézett rám, s egy pillantással megálljt parancsolt az ételhozóknak.
- Királyod és királyom dolgába nem szólhatok bele, és utadat nem gátolhatom – szólott szigorú arccal -, ezért a reggeli falatozás után indulj. A málhádat elosztották embereim négy teherhordó lóra, neked és társaidnak is adok egy-egy hátast, hogy szaporán haladhass. És most együnk!
Három napon keresztül lovagoltunk szembe a felkelő nappal. Nanur időszakának a vége felé jártunk, a fű kiszáradt, minden lépésünktől porfelhő szállt fel, mely marta a szemünket, orrunkat. Csak a folyók mentén maradt egy keskeny zöldellő sáv. A nyájak, gulyák itt találtak maguknak legelhető füvet. Nekünk ételre, vízre, szállásra nem volt gondunk, a kísérőink mindenről gondoskodtak. A harmadik nap estéjén érkeztünk meg a király, Demgal táborába. A követnek kijáró tisztelettel fogadtak, és reggel a király elé járulhattam. Fővezéri sátrában lobogó fáklyák fénye űzte el a homályt. Átnyújtottam neki a rovásos botot. Sokáig nézte, forgatta, s mikor minden jelet, rovást megvizsgált, értelmezett, merev arccal felém fordult.
- Numap uram, Avana követe, tudod, mi áll ide felvésve? – kérdezte halk, de parancsoláshoz szokott határozott hangon.
Meglepődtem, hogy ismeri a nevemet, de gondoltam, biztosan odarótták arra a botra.
- Az a megbízatásom, hogy élőszóval is elmondhassam, ha az üzenő bot megsemmisül – válaszoltam.
- Megtárgyalom a vénekkel. Este gyere vissza, vegyél rész a megbeszélésen. Majd üzenek érted!
A megbeszélés hosszan elhúzódott a „vének” locsogása, mellébeszélése miatt. Demgal meglepő türelemmel kezelte a társaságot, s ha nagyon elkalandoztak a lényegtől, saját dicsőségüket emlegetve, mindig ügyesen visszaterelte a beszélgetés fonalát Avana dolgára. Megértettem, hogy az Aban birodalom szövetséget ajánlott nekik ellenünk, számítva arra, hogy az Isteni Úr távolléte képtelenné teszi Avana haderejét a hatásos védekezésre. A nauni nép ősi ellensége az Aban birodalom: a régmúlt időkben közös földet bírtak, de az abanok kitaszították őket, elűzték szálláshelyeikről. Hosszas, nehéz küzdelem és vándorlás után érkeztek mostani földjükre, a hegyek határolta és folyók szabdalta síkságra, ahol jól megtalálták mindazt, ami a fennmaradásukat szolgálja. Nem kívánták most a felajánlott szövetséget, hiába ajánlottak bőséges zsákmányt, csillogó kincseket.
A hegyi törzsek azonban ráálltak az alkura, elfogadták az ajándékokat, a fegyvereket, de megijedtek, mikor hajtóvadászatot indított Avana ellenük. A parti városok is elfogadták a szövetséget, és melyik-melyik vérmérséklete és kapzsisága szerint készült a támadásra.
Az Aban birodalom, az Aban nagykirály nem csupán a zsákmány kedvéért készül Avana ellen. Régi sérelmüket akarták megtorolni, melyet azóta hordoztak szívükben, amióta Avana hadai feldúlták Lail városát. Sok év eltelt a dúlás óta, de gyűlöletük nem csökkent. Úgy gondolták, most eljött az ő idejük.
A tanácskozás a puszta véneivel számunkra kedvezően végződött, és miután a részvevők eltávoztak, Demgal visszatartott még néhány pillanatra.
- Numap uram – kezdte, miután magunkra maradtunk -, választ kaptál, amit nem írunk le agyagtáblákra, de te a szívedben megőrzöd, és városod főembereinek átadod. Ajándékkal jöttél hozzám, és úgy is távozol. Amit Avana népének küldök reggelre a málhás állatokon lesz, majd városod Tanácsa, a vének előtt bontsd ki. Egy csapat harcosom kísér majd. Reggel korán indulj, és igyekezz az úton, Erua mosolya már nem sokat várat magára, Nanur haragja végéhez közeledik.
Reggel korán keltünk útra. Még aludt a tábor, mikor ellovagoltunk napnyugat irányába. A Barkan rengetegén keresztül most a megszokott, járt ösvényeket vettük igénybe. Nem kellett rejtőzködnünk. Jól felszerelt karavánunk, málhás állataink, a kísérő nauni harcosok megszokott látványnak tűnhetett a hegyi törzsek szemében, mert nem kellemetlenkedtek, nem próbáltak ránk támadni. Mint később megtudtam, a nauni harcosok és a hegyi törzsek között megegyezés született már évekkel ezelőtt, mikor megélénkült a cserekereskedelem Avana és Demgal között, és szükségessé vált a karavánok biztonságos közlekedése.
A tanács zárt ajtók mögött hallgatott meg, mikor elmondtam megbeszélésemet Demgal királlyal és a vénekkel. Figyelmesen hallgatták minden szavamat, majd Inimma vette át a szót.
- Nincs itt mit sokat beszélni, a terv jó, és az idő néhány napon belül alkalmas a tengeri utakra – mondta szuszogva.
- Hány hajó áll indulásra készen? – kérdezte Ordsu.
- Kilencven – válaszolta a hajóhad parancsnoka, Laskili.
- Minden hajón húsz harcos lehet, és tíz ember ez evezőknél, de azokat is fel kell fegyverezni. Az harminc fegyverforgató – számolgatta Ordsu.
- Erua első napján kifutunk a kikötőből, három nap az út Bitami és négy Narat kikötőjéig.
- Akkorra ott lesznek a városok falai alatt Demgal lovasai – jegyeztem meg -, és a támadás egy időben megindulhat.
Minden a tervek szerint történt. A puszta fiai elvonták a városok védőinek figyelmét a tenger felől érkező veszedelemtől. Ez alatt Laskili emberei néhány hajót a kikötőben felgyújtottak, másokat megcsáklyáztak és elfoglaltak. Narat hamarabb, de Bitami is rövid harc után megadta magát. A nauni harcosok rablását nem akadályozhattuk meg, de Avana inkább váltságdíj fizetésére kötelezte a városokat, és így a szabad rablást katonáink részéről meggátolták. A nauni harcosok pedig az ékszerek, arany, s más értékek helyett fiatal nőket fogdostak össze, s lovaikon elviharzottak velük vissza a pusztába. Számukra ez képezte a legértékesebb zsákmányt.
A többi város megjuhászodott vezetői önként ajánlott váltságdíjjal keresték meg a Tanácsot. A keletre fekvő összes városba saját embereinket küldtük „tanácsadónak” a helytartó mellé. Király már rég nem uralkodott ezek felett, Bitami királyát kivéve, aki szintén kénytelen volt elfogadni Avana állandó megbízottjának a jelenlétét, és így biztosnak ígérkezett a béke hosszú időre.

- Névmutató -

AVANA – városállam a Gáma nevű bolygón
Isteni Úr – a bolygón rekedt űrhajós, Avana királya
Főemberek:
Inimma – a Fegyverek Házának főparancsnoka
Demgal – a nauni nép vezetője
Ordsu – az íjászok parancsnoka
Gamatu – főember a Gyógyítás Házában
Laskili – a hadsereg főparancsnoka
Mesdu – polgármester
Tarkumi – kincstárnok,
Szumirri – a haderő főparancsnoka
Talil – az Isteni Úr első szolgája
Istenek:
Habamu Atya - főisten
Guru, a tenger istene - Guru papjai jó csillagászok, a tenger istenének szolgái Guru évnegyede alkalmas a hajózásra.
Erua, a kedves - papnői a szerelem mesterei
Nanur, gonosz istenség – évnegyede a száraz időszak
Esra - a vihar istene
Gáma - az anya
Szomszédok:
Bitami - (királya Menemi, a második), Avanától keletre
Beliszu - város keletre
Anaim - város keletre
Aban birodalom – gazdag kikötője Lail
Nauni nép országa – síkság Barkan és a Nagy Sziklafal között
Dis - szigetország
Más:
Barkan hegység
Nagy Folyó, Avana városától nyugatra ömlik a tengerbe