Magány
Tépett csókká pusztul az este.
Nem alszom.
Itt minden csak tüntető képzelet.
Nem találok egy pillanatot,
hiába turkálok emlékeimben.
Jelentés nélküli szavak közt őrlődöm.
Még egy utolsót szívok cigarettámból,
azután átölelem a csendet.
Magukba zárnak a falak.
Zaklatott, magányos,
langyos sejtelem tart még ébren.
Tépett csókká pusztul a tested.
Úgy rémlik
itt minden csak tüntető képzelet.
A huzatos pályaudvar kicsípte arcod,
álmom kerete vagy, szélfútta őrület.
Fénykép rólad - vérfoltos valóság -.
Elmosódó álmomon tapos az élet,
kezem nincs, hogy felvegyelek a sárból.
Gyűlölöm a falakat.
Talán holnap újra írok.
- Illés Gábor alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges