Mégis élni
Különös ez a nélküle-némaság, ami körbevesz…
Ha idézem azt az örökig tartó, utolsó percet,
újra és újra eszmélek, hogy ő csupán emlék,
halott remények martaléka, és én vagyok az,
aki kifosztott lélekkel,- mégis élek. Túlélek.
(Hogy életben maradtam, talán csak kísérlet
arra a mondhatatlanra, amelynek fájdalma
mindennél erősebb: túlélni e kiüresedett,
sivár, végeérhetetlen létet.
Nem létezik semmi azóta, ami felülmúlhatná
az eszelős vágyat - lehetetlen szívhez-szólóbban
kérni a Teremtőt, mondani könyörgő, vége-nincs
imákat: adja vissza, ne engedje veszni a gyermeket!
Egy anya nem áldozhatja oda senkinek, soha
ártatlan magzatát – a legnagyobb kincset!
Minden hiába. Élek. (Vagy talán csak megtörténik
velem azóta az élet.) Nincs arca az Emléknek,
Időnek,- alig verdeső szíve már némuló
e kegyetlenségtől kielégült földi létnek.
Azt mondják, mégis élek…
*
"De mégis élni.
…és ha az ember él, akkor mindig történhetik valami.”
(Szerb Antal: Utas és holdvilág)
- gosivali alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges