Már nem
Volt még az a legutolsó este.
Dombtető. Vagy tópart, klárisok.
Részeges és könnyed nyári ének,
vagy egy soha ki nem mondott titok.
Menny dörgött. Sóhaj vagy hajad libbent,
nem tudom már, de sötétlila.
Nyújtózkodsz. A holdat tán eléred:
azt mondtad, egy sárga gondola.
Vagy stop után, út mellett feküdtünk?
Kamasz-álom, fűzölden makacs:
a sztráda menti végtelen mező.
Láttam nemrég. Benőtte a pipacs.
Egy fatörzsbe véstünk mindenfélét.
Egy jelet, amit már nem érthetek.
De azt hiszem, már mindegy. Fánk kivágták.
Nem láthatták a metszéseket.
Volt még az a legutolsó este.
Tábortűz? Nem: tudtam, fázni fogsz.
lampionok, bokrokban lidércek?
Dideregtél. Azt hittem, zokogsz.
Írtam neked valamit, azt hiszem:
egy fecnit a zsebedbe rejtettem.
Aludtál már, vagy csak én aludtam?
Nem tudom. Ezt is elfelejtettem.
Mindegy már. Egy biztos. Megígértük
ezt az egyet: sohasem felejtünk.
Aztán mégis. Egyszer, észrevétlen,
mint mikor egy gesztenyét elejtünk.
Már nem tudom. Rég volt. Nem emlékszem.
Nem volt más, futó felhőkben ábra.
Nem sikerült hanyatt fekve halni
egy utolsó nyári éjszakába.
- Kovács-Cohner Róbert alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges