Orgonaillat, madárdal,
édes tavaszi zsongás,
- illatok, ízei egy más világnak. -
Fájdalmad téli jege messze már;
Golgotán lépteid súlya rajzot vont köréd,
Karmel hegyen láttad
a tengerben: élnek vágyaid tovább.
Egykoron, mikor felnéztél az égre,
a Ferenciek tere felé haladva,
a templomban csend és némaság,
óarany fényben láttad a hazát.
Bíztál és hittél még:
eljön egy új, jobb világ.
Szerelmet álmodott szíved,
lelkedben tavaszfényű
zene békét és nyugalmat hozott.
Puha, finom por színezüstbe vonva
őriz Téged, s mindent, mi kedves Neked.
Ujjaid, s szemed ˝angyalainkon˝ pihen,
igéző szépsége csak pillanat.
Már nincs remény.
Napok roncsain halad holnapunk.
De egyszer még lehullnak földre a csillagok.