Máhr Gábor: fáj a búcsú
Szétzilálsz. Ziláltságaidból élek.
Amíg élsz, jobban zenélek,
biztos te halsz meg vagy ha én nem,
elérlek, elér bennem e mostoha élet;
futok utánad, őrzöm a tavaszt,
nem találok hozzád szavakat,
te – ha akarsz – feltámasztasz,
de csak a pokolban van hely,
hogy lássalak.
Te napsugárözön – nem vagy enyém,
és nagyon féltelek, félek, hogy azt hiszed,
csak zavarni akarlak. Te vagy otthona hónak, fagynak.
S mielőtt szólnál – hogy „temess”,
tudom, viccelsz, szeretkező lábak,
szeretkező kezek.
Én már rég nem láttalak, betonból
alapoztam le az életed, hogy meglepetés ne legyen,
lefoglalja kezemet a munka: betűket gépelek,
mivel öleljelek: a szó is csak ténfereg,
végre megfogtalak, végre elértelek,
nem leszek bűnösen álló üres telek,
bár vétkeztem, ha megcsókoltalak,
vétkem mégsem bánom,
fáj a búcsú: szaladj
- Vendégek alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges