ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Spolettoi városnézésünk után, így szólt házigazdánk.
- Tartogattam nektek egy kellemes meglepetést pihenésképpen a fárasztó városnézés után.
S ezennel a kocsival lekanyarodott a főútról. Árnyas parkolóban álltunk meg egy kőfal előtt. Felirata: FONTI DEL CLITUMNO.
Jegyet váltottunk és beléptünk a kapun. Hatalmas fűzfák, ciprusok, nyárfák borítottak árnyékot a csillogó vizű tavacskákra. Fehér és tarka tollú kacsák úszkáltak a vízen. Olvasom a prospektus lelkes szavait és igazat adok a neki, valóban a Clitumno Források a természet igazi ékszerei. Nem csoda, hogy megihlette már az ókor költőt, íróit is éppen úgy mint a későbbi korok művészeit.
Vergilius, ifjabb Plinius, Corot, Lord Byron és Carducci neveit említhetem elsősorban.
A kellemes környezet, a történelmi légkör teszik valóságos természeti és irodalmi gyöngyszemé. A tavak és a folyó partján már az ókorban szentélyek, villák és gyógyfürdők épültek. Caligula császár is felkereste az itteni jósdát, és részt vett a vallási szertartásokon. Úgy hitték Clitumno isten lakja a források mélyét, kinek szentélyeket és három templomot is emeltek. Sajnos ezek nyomtalanul eltűntek az idők folyamán. A források melletti templom: a „Tempietto sul Clitunno - Clitunno kistemploma” a régi kövek felhasználásával épült, s Umbria legrégebbi freskóját is sikerült így megmenteni. Maga kistemplom egyike annak a hét longobárd emléknek, melyek a Világörökség (UNESCO) részét képezik.
Fehér ökröt volt szokás áldozni a források istenének, mint azt Vergilius és Propertius is említik. Híres volt a folyó völgyében tenyésztett fehér ökörcsorda. Ezekből válogatták ki az áldozatra szánt állatokat.

Így ír erről Vergilius a Georgica-ban:
„Szent habod itt mos, Clítumnus, hószínüre barmot
És oltári bikát, amelyet visz az isteni templom
Nagy máglyáira dísz-vonulásban a római polgár.”
(Lakatos István fordítása)

G. Carducci is lelkes szavakkal énekli meg a hely hangulatát:
„Üdv, neked Umbria tiszta vizű zöld forrása
nemes Clitumno! Ősi szívedben ott érzem
hazám és homlokom legyinti dicső múlt
s régi istenek.( G. Carducci, 1876)”

Kr.u. 440-ben egy erős földrengés elpusztította az épületeket és eltömeszelte a vízerek nagy részét. Ennek dacára ma is Umbria legbővízűbb forrása a maga másodpercenkénti 1500 literes hozamával.
1860 e 1865 között Paolo Campello della Spina gróf helyreállítatta a parkot, a források környékét, visszatelepítette a helyi flórát, és a tavak állatvilágát.
Érdemes megjegyezni, hogy a Clitumno folyó, mely vizét ezekből a forrásokból nyeri, hajózható volt annak idején, s így vízi úton közelíthették meg Umbria lakói akár Rómát is.
A csend, a hatalmas füzek, a csillogó víztükör, az ókori istenek és emberek emlékei teszik vonzóvá ezt a titkos légyottok számára megálmodott parkot.