LETAKART HANG - éjfél Beethovennel
Fagyosan virraszt az éj,
fohászom áhít az ég felé;
Beethovennel – szárnyszegetten is –
kisimulnak gyűrt gondolataim.
Az andanték csendjében
– valóság és álom között –
üstökön ragadom az eget:
kibontom a havat lepléből,
s elnézem, hogy omlik alá
végtelen, sűrű fátyla
e tünékeny, fehér némaság.
Időutazásom menedék,
csak Beethoven van, a hó és én...
A hárfák húrján ringatózom,
szép és jó összecsendül most.
Lelkem a csodába fogódzik,
de az éjfél recsegve veri szét
hangtalan-éber álmaim.
Áll a csönd, mint a
megakadt gondolat.
Míg ólálkodik a nesz,
– úgy vélem, tenger zeng –,
az elmerült hallgatás
sóhajhullámain fölpiheg
egy elveszett, letakart hang...
Létünk ingó szimfóniája
fájdalmas kódába fullad.
- D. Bencze Erzsébet alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges