• копирайтинг
  • копирайтер
  • SEO копирайтинг, сео копирайтинг
  • рерайтинг
  • контент для сайта
  • наполнение сайта
  • написание статей, статьи на заказ
  • рекламная кампания
  • обслуживание сайтов
  • биржа статей
  • пресс-релизы
  • копирайт, копирайтеры
  • Ló és a lelkész*

    |
    Kisslaki képe

    Takács Zoltán illusztrációja

    A ló duzzogva húzatta magát a tutaj után. Haragudott a révészre, mert már majdnem fenn volt az első két patája a kompon, mikor végigvágott rajta az ostorral. Pedig a lelkész mellett volt még ülőhely.
          Bezzeg mikor elindultak Wittenbergből, még nem sajnálta tőle Bálint a hídpénzt. Holott az Elba keskenyebb, sodra sem erősebb, mint itt Frankfurtnál a Majna.
    A ló tévedett.
    Észre sem vette a vizet kapáló paripát. A Kassáról jött kereskedő szavain töprengett, akivel a kocsmában hozta össze a véletlen. Elkeseredett. Hát apja azért hagyta életét Mohácson, hogy most egymás vérét ontsák, amiatt, hogyan kell helyesen az Urat imádni?
         A lelkész szeme könnybe lábadt; érezte, hogy gyenge.
         - Hogyan szóljon a szószékről, mikor néhány nagyúr, hatalomért hitet és gazdát cserél? - Többször is, ha megéri. Igaz, van választék: királyból is vagy kettő. Meg szultán is, ha kell.

         Talán rosszul tette András úr, hogy tanulni küldte? Csak azért, mert elragadta a prédikátor, akitől először hallott Lutherről, és a Wittenbergi tételeiről? Bálint elszégyellte magát. Hiszen ki tanítana, s adna reményt, ha tudatlan szolgái lennének az Úrnak?
         Na meg bajnak ott van még Miska, akit nagybátyja vele küldött tanulni.
         Benne is csalódott. Váratlanul mindent otthagyott, s hazament prófétának, népet riogatni. De csak azért, mert megvadította Michael Stiefel kiadott számtankönyve. Abban idén 1533. október 19. napjára kiszámította a világvégét.
         Reggel nyolcra.
         Talán azért ilyen pontosan, nehogy valaki is lekésse…
    Mindezt a bibliai szöveg számértékei alapján.
    Miskának hiába idézte az Írást: „Azt a napot, és azt az órát nem tudja senki, még az ég angyalai sem…” -; hát hogy jön ahhoz Stiefel, hogy okosabbnak higgye magát Mihály arkangyalnál? Bálint ezért vette útját Frankfurt felé, hogy tanácsot kérjen Bernhardtól, aki már régóta az itteni gyülekezetben hirdeti az igét. Most meg kiderült, hogy radikális útra terelte a nyáját, s a képrombolást Istennek tetsző dolognak vélte. Ezért is kezdték rögtön a dóm oltártábláin.
         Ezek után nem volt mit beszélni vele. Bálint biztos volt, hogy Luther szigorú, dorgáló levele már útban van Wittenbergből.

    Erről újra eszébe jutott Stiefel, az ártalmatlan, kószaagyú lelkész.
    Beszélik, szerencséje volt, hogy a reformátor megmentette a börtöntől. Ugyanis Jámbor Frigyes herceg, le akarta csukatni. Nem a könyve miatt, hanem mert a pártfogóját és barátját, Luthert, aki parókiát is szerzett neki asszonyostól, Heródesnek titulálta. Csak amiatt, mert nem akart előszót írni neki az apokalipszist beharangozó könyvéhez. Sőt ellenezte, hogy Stiefel a szószékről hirdesse. De már késő volt.
    A nép ugyan megrémült, de vezeklés helyett sokan elkótyavetyélték a házat, telket, s minden bűnt, ami kellemes, buzgón űztek, ha már úgyis vége lesz a világnak.
    A termőföld meg vetetlen maradt.
    Egyesek meg végrendelkeztek.(?) Stiefel maga is szétosztogatta drága könyveit; igaz, kétes érdem, mert mit csinál vele az ajándékozott?
    Azért mégsem volt olyan mosolyogtatóan ártalmatlan a prófécia.

    Az akkor még a jövő titka volt, hogy egy paraszt, majd az ítélet előestéjén kiirtja a családját, majd magát is megöli, hogy első legyen a sorban. Egy hibbant nő, meg puszta kézzel elkaparja a földet a részeges férje sírjáról, hogy segítsen neki kimászni a gödörből, ha hívja a harsona…
    Stiefel életét is csak az mentette meg, hogy a herceg lecsukatta…

    A lelkészre hirtelen rátört a rettegés; Krisztus tán elhagyja lagymatag hitéért?
         - Oldja el a lovát! Hisz már leér a lába! - rezzent össze, mert váratlan érte a révész ordítása, meg a hozzáfűzött káromkodás. Bálint csak most vette észre, hogy partot értek. A kiszállásnál elköszönt, mire a révész csak sercintett egyet a vízbe. Erre a ló sem nyerített búcsút, hanem csak egy illetlen zajjal jelezte megvetését.
    Később, míg a megbékélte legelészett, Bálint imádkozott. Lassanként a paripán is erőt vett a derűlátás. Regensburgban biztos a kőhídon mennek át, s nem kell neki még a Dunát is átúszni. Hisz ki akar odahaza legelni, rozsdás patkóval a lábán?

    Sok víz lefolyt a Dunán, mióta Bálint maga mögött tudta a lovával. Mire megérkezett, már májusi szél borzolta a kócos bokrokat, s bazsarózsa bólogatott jó napot az arra járó vándornak. A romvár tornyáról eltűnt a gyászlobogó, mert már négy hete, hogy András úr a családi kriptába költözött.
         Azóta az öreg várnagy, nap, mint nap a szakállszárítóból leste, mikor tűnik fel Bálint úr az úton. Csak egyszer szunyókált el, akkor is arra riadt, hogy a hajdani szoknyás kisgyerek öleli, akinek kardot faragott a pogány ellen.

         Tíz percre rá, már összerikkant a nép, és sokáig eltartott, míg az utolsó ujjongót is aludni nem küldte a bor. A lelkész – most kényszerű földesúr -, nem csodálkozott, mikor megtudta: amikor Miska először hirdette a közeli világvégét, kihallatszott a jajveszékelés a templomból.
         András úr nem húzatta deresre, csak elküldte a várból. A világvége másnapján visszajöhet a szószékhez.

    Még kábult volt Bálint az esti ünnepléstől, mikor szokatlan lármára ébredt.
    Dühösen lerohant az udvarra, ahol a várnépség körében egy toprongyos alak szónokolt, és társa, egy lánghajú némber, időnkén elrikkantott egy- egy hallelúját.
    A próféta Bálintra pislogott, de folytatta: Aztán megjön Enoch és Elias nevű tűzokádó szörny, akik elpusztítják az egész világot. Csak Strasbourg éli túl. Az lesz az új Jeruzsálem. Ez még az idén történik, az Úr 1533. esztendejében.
         Ez már túl sok volt Bálintnak. Intett két katonának, akik lefogták a szónokot.
         - Nem húzlak deresre, mint magyarnak jár. De hogy te se érj időre Strasbourgba, huszonötöt kapsz a talpadra istenkáromlásért – evvel otthagyta a meglepett népet.
         Egy órára rá már kordélyra tették a véres talpú mártírt, és a lompos asszony szitkozódva tolta ki a várkapun.
    Bálint csurig töltötte a poharát és felsóhajtott – Uram milyen nagy is a Te állatkerted –. majd egy hajtásra lehúzta a bort. Távolból a kordé már nem nyikorgott, és lassan a próféta káromkodását is elnyelte a szél.

    _________________________________________________
    * Megjelent az Evangélikus Élet 2013. júl. 21. számában

  • копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные статьи
  • слоган
  • нейминг
  • сео копирайтинг, SEO копирайтинг