Léleklánggal
Léleklánggal színezem fejfádat,
fölsejlik sok elfeledett emlék,
szereteted majd akkor is árad,
ha elsimulok, eltemet a nemlét.
Elmosódik fájó seb és átok,
emlékmű feszül, és az égig ér,
holtig dalolt énekem hallják ott,
ahol neved a verseimben él.
Ragyogsz majd, mint jóság és reménység,
nem lesz földi sír, ami eltemet,
a romló hús, a szenny, mocsok, kevélység
az anyagvilág tűnt szégyene lesz.
Minden szempár majd az égre réved,
léleklánggal lobog az emléked.
(Parafrázis: William Shakespeare – LXXXI. Szonettjére)
William Shakespeare
LXXXI
Akár én írom fejfádat, akár
Te élsz túl, s a föld férge rám sereglik,
Emléked innen nem vész soha már,
Bár nekem minden ízem elfelejtik.
Neved mostantól örökéletű,
De ha én halok, végleg meghalok;
A sír, mely nekem juthat, egyszerű:
Tied emberi szemekben ragyog.
Szerető versem lesz emlékműved:
Folyton olvas a jövendő szeme
S jövő nyelvek ismétlik létedet,
Ha elhalt már a ma lélegzete.
Emberek ajkán élsz majd (tollam éltet),
Ott, ahol legjobban él s lehel az élet.
- gosivali alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges