Látod
Látod…
óvatlan voltál.
Türelmet ölő szádban
már vízzé vált a bor,
s ha még nem is nyíltan,
de már növekszik a sor,
s kezekben nem csak penna lesz,
hanem fejedre ütő vádak.
Hajbóktizedesek csontszívű ledért hágnak.
Magas hegynek láttat
a Félsz – én csak egy kopott szirtnek.
Aki akart, már megmászott,
s rothadó ágypanoráma
pelenkás illata terel újra a magányhoz
(mindenkinek, ami jár).
Más helyek s idők bosszúja tiéd.
Bántlak-utad követed büszkén,
(Long Hard Road out of Hell)
acélszóvirágok mentén,
retkes nyelvekre várva.
Az ajtó tárva – már értem is.
Lábad zsámolya az, ki belép.
Balga tudatlanság!
Hiszed hogy a csúf Lilith mézes
szavai neked is hoznak megújulást.
Látod…
járdaszurok lelked ragad,
mint csecsemő nyála,
s hiszed a virtus megszépít,
dokkok pincéi alatt
vagy egy ósdi várban
(lőszer a tárban majd fejben).
De a csúf az csúf marad
kívül s belül egyaránt.
Beteg bensőddel együtt nevet
az ideges hiénatudat,
ha meglát egy paródiát.
- Jagos István Róbert alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges